Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 69-70. (Budapest, 1973)

SZEMLE KÖNYVEKRŐL - Van medicijnman tot medicus (Székely Ferencné)

geológiai hatóerőkre, a földfejlődéstanra és a földfejlődés időtartamára vonatkozó egykorú ismeretek és humboldti elméletek kölcsönhatását vizsgálja. A kötet utolsó. Der junge Alexander von Humboldt (1792—1798) — physiologisches und medizinisches Geschick und Mißgeschick című, orvostörténeti tárgyú tanulmányának (43—59. p.) szerzője, Karl E. Rotschuh azt a célt tűzte ki maga elé, hogy kritikai áttekintést adjon az ifjú Humboldt orvostudományi munkásságáról, és kijelölje orvostudományi tevékenységének helyét a 18. sz. természettudományában. Humboldt orvostudományi munkásságán a 18. sz. végi orvostudományra és a főleg orvosok által gyakorolt természettudományra jellemző mindkét kutatási irányzat (egy átfogó, mindent megmagyarázó elméletre való törekvés, mint pl. a vitaiizmus, az irritabilitas, az életerő stb,, ill. a nagyon finom kísérleti vizsgálatok alkalmazása) hatása kimutatható. Galvanikus kísérleteinek eredményeit a Versuche über die gereizte Muskel- und Nervenfaser (Jena—

Salzburg, 1797) című kétkötetes munkájában foglalta össze. Ide vonatkozó felfedezései közül kettő különösen jelentős: 1. az izomrándulás bizonyítása fém és más anorganikus segédeszköz nélkül; 2. az izomrándulás kiváltása csupán egyetlen tiszta fémmel. Azt is kimutatta, hogy az élő szervezetben egy hatékony fluidum létezésével kell számolni, bár ennek elektromos természetét tagadta. Fontos tudományos eredmények megfogalmazására jutott az irritabilitas területén is, és jelentősek a tetszhalott állapot meghatározására vonatkozó kísérletei. Több művében, így a Die Lebenskraft oder der Rodische Genius címűben is foglalkozott a 18. sz. végén kulmináló életerő-elméletekkel, és szisztematikusan vizsgálta szinte az összes fiziológiai környezetfaktor hatását — többek között — a vázizomrost és a szívizomrost ingerelhetőségére. A 18. sz. utolsó éveiben Humboldt szinte állandóan a medicina kérdéseivel foglalkozott. Nemcsak elméleti kérdések megfogalmazására törekedett, hanem a gyakorlati orvostudomány egészen konkrét problémái (pl. a golyva keletkezése, asztma, gyulladások stb.) is foglalkoztatták. Orvostudományi tevékenységével kapcsolatos még az a tény is, hogy kísérletei révén az összehasonlító fiziológia úttörői között tartjuk számon. Benne kell látnunk a kísérleti farmakológia megalapítóját is. H. Rotschuh tanulmánya nemcsak Humboldt eredményeit méltatja, hanem tévedéseiről is beszámol. Meg kell még jegyeznünk, hogy a könyv cikkei között ez utóbbi az egyetlen olyan tanulmány, amelyhez —• viszonylag bőséges — irodalomjegyzéket, és jegyzeteket, ábrákat is mellékelt a szerző. T. Pajorin Klára Van medicijnman tot medicus. Haarlem, Frans Hals Museum, 1972, 48 p., 32 ill, A haarlemi Frans Hals Múzeum 1972. ápr, 5. és júl, 3. között általános orvostörténeti kiállítást rendezett. Ehhez készült kalauzul ez az igen szép kivitelű könyvecske, amely voltaképpen többet nyújt: az orvostudomány történetét dióhéjban — „a kuruzslótól az orvosig". Időrendi és földrajzi beosztásban, 12 fejezetre bontva jellemzi a különböző korok betegségről és gyógyításról, betegről