Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 69-70. (Budapest, 1973)
SZEMLE KÖNYVEKRŐL - Uschmann, G.: Alexander von Humboldt 1769 — 1859. (T. Pajorin Klára)
Uschmann, G. : Alexander von Humboldt 1769—1859. Gedenkfeier der Deutschen Akademie der Naturforscher Leopoldina am 14. September 1969 in Halle (Saale). Leipzig, J. A. Barth Verl. 1971. 59 S. 5 Abb. (Acta Historica Leopoldina, Nr. 6.) A kötet Alexander von Humboldt születésének 200. évfordulója alkalmából az Akadémia Leopoldinán elhangzott négy előadás szövegét tartalmazza. Az első három Humboldt természettudományokra — elsősorban a geográfiára — gyakorolt hatásával foglalkozik, az utolsót pedig szerzője, az ifjú Humboldt orvostudománnyal kapcsolatos munkásságának szentelte. Innokentij P. Gerasimov Der Einfluß Alexander von Humboldts auf die russische Wissenschaft und die moderne Welt-Wissenschaft (11—15. p.) című előadása áttekintést nyújt az orosz Humboldt-kiadásokról és -irodalomról. A nagy német természettudósnak eddig harminc művét fordították le orosz nyelvre, és kb. százötven cikkben és tanulmányban foglalkoztak munkásságával az orosz kutatók (többek között Herzen és Bjelinszkij is). Humboldt nemcsak az orosz földrajztudományra hatott rendkívül ösztönzően — főképp oroszországi utazásainak eredményeit összefoglaló művével (Reise nach dem Ural, dem Altai und dem Kaspischen Meer) —, hanem elősegítette az asztronómiai, meteorológiai, bányászati kutatások fejlődését is Oroszországban. Cikke végén hangsúlyozza a szerző, hogy korunk természettudományában egyre nélkülözhetetlenebb az a humboldti szemlélet, mely a környező világ jelenségeit összefüggésükben látja, és a természetet belső erőktől mozgatott egységes egésznek fogja fel. Szükség volna — a tudósok nemzetközi kooperációjával — egy olyan korszerű, a jelen minden természettudományos ismeretét összefoglaló munkára is, mint amilyen a maga idején Humboldt főműve, a Kosmos volt. Ernst Neef Über das Weiterwirken der Ideen Alexander von Humboldts in der Geographie (17—29. p.) c. tanulmányában Humboldt életművéből azokat a célkitűzéseket emelte ki, amelyek korunk és a jövő természettudományára is megtermékenyítő hatással lehetnek. Ezek közül talán legjelentősebb szintézisre, egységes világképre való törekvése, híres „Naturganze"-tanítása, amit spekulatív elméletek helyett egzakt módszerrel, kvalitatív és kvantitatív vizsgálatok eredményeivel próbált bizonyítani. Humboldt közismerten a természeti geográfia megalapítója volt, de emellett jelentős ösztönzéseket kapott tudományos eredményeitől az ember-földrajz is. Figyelemre méltóak vertikális térképábrázolásai (lényegében a mai geográfiai mátrixok elődjei), amelyekből a modern térképtudomány még mindig kaphat fejlődését elősegítő impulzusokat. Ma a nemzetközi méretekben is annyira jelentőssé váló tudományban, az ökológiában teljesednek ki leginkább Humboldt elképzelései, de az ő munkásságára vezethetjük vissza az alkalmazott geográfia megszületését is. A harmadik, Der Einfluß Alexander von Humboldts auf das geologische Weltbild seiner Zeit című cikk (31—42. p.) szerzője, Adolf Watznauer vázolja a földrajzi elképzelések fejlődését az ókortól Humboldtig, majd azokkal a hatásokkal foglalkozik, amelyek Humboldtot freibergi iskolaévei alatt és később érték (így pl. a neptunizmus-plutonizmus vita; a német természetfilozófia stb.), végül a
