Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 69-70. (Budapest, 1973)

SZEMLE KÖNYVEKRŐL - Korunk évkönyve 1973(Vida Mária)

embernek, aki nap mint nap találkozott az élet és halál kérdésével, kialakult egy egyéni életfilozófiája is. Ezt a filozófiát, ideológiát próbálja kihámozni a szerző Paracelsus műveiből. Nem érdektelen e tanulmányt — egyben doktori disszertáció — a középkori orvostörténettel foglalkozóknak áttanulmányozni, hiszen a gyakorlat és az ideológia kölcsönhatása ismeretes. A szerző Paracelsus nézeteit saját elképzelései szerint rendszerezte, hiszen a rendkívül zűrzavaros írásokban a Paracelsus által felállított rendszert meddő dolog lenne keresni. Először a Paracelsus-féle nézetekből a dualista filozófiai jegyeket bányássza ki, s azokat próbálja magyarázni. A testről és lélekről vallott felfogása Paracelsusnak nem eredeti, hiszen a nagy görög bölcselő, Platon hatása ez. A különbség az, hogy Platon a lélek megnyilvánulását az észben látta, míg Paracelsus a szellemet egy szintén független tényezőként említi. Paracelsus szerint a test és lélek fogalma egyenlő az örök test és a mulandó test fogalmával. Mikor az ember meghal, akkor kezd élni a lélek. A lélek és szellem fogalmát úgy érzékelteti mint a hitet és engedelmességet. Test és a szellem isteni és természeti egységben vannak egymással, a szellem a test megnyilvánulása, ezért egy a forrásuk a testi és szellemi betegségeknek. A dualizmus után (németül, latinul: dichotomie) a trichotomiet vizsgálja a szerző. Paracelsusnál a hármas szám mindenütt jelentkezik. Szinte misztifikálja a teremtésben, emberi életben stb. a három tényezőt. Paracelsus filozófiai nézetei korához képest sem haladóak. Plantontól, Arisztotelésztől és a középkor misztikumából merítette zavaros nézeteit. Paracelsusnál elsősorban orvosi tevékenysége és módszere volt haladó s korát megelőző. Követői — akiket a szerző is megemlít — azért érdemelnek megemlítést, mert főleg a gyakorlatban követték mesterüket, bár óhatatlanul ennek az ideológiának a hatása alatt álltak. A szerző érdeme, hogy nagy tömegű forrást használt fel munkájához, s megpróbálta valóban érthetően az olvasó elé tárni a minden tekintetben izgalmas, de sok tekintetben érthetetlen, középkori, ill, paracelsusi témát. Szemkeő Endre Korunk évkönyv 1973. Tanulmányok a romániai magyar tudományosság műhelyéből, Szerk. Ritoók János, Gáli Ernő, Herédi Gusztáv stb. Kolozsvár, 1973. A 32. esztendeje megjelenő „Korunk" folyóirat most adta ki másodízben évkönyvét, melyben a folyóirat profiljának művelődéstörténeti szempontjait vette alapul. A kötetben napvilágot látó huszonnégy tanulmányban a filozófus, a vegyész, a matematikus, az irodalomtörténész, a biológus és egyéb szaktudományok művelője vall írásában arról, ami „a kutatót újabb és újabb vizsgálódásra sarkallja". A kor általános „tudományközpontú" szemléletének megfelelően az évkönyv eredeti megtervezésekor a humán és reál tudományágaknak egyenlő fontosságot szánt. Hogy végül mégis mennyiségi arányeltolódás figyelhető meg, az a legszélesebb értelemben felfogott erdélyi nemzetiségi művelődésstruktúra mostani sajátos helyzetéből adódik, s nem jelenti a reáltudományok minőségi