Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 69-70. (Budapest, 1973)

SZEMLE KÖNYVEKRŐL - Duka Zólyomi, N.: Zacharias Gottlieb Huszty 1754—1803 (Buzinkay Géza)

Huszty egészségügyi rendészeti jelentőségének kidomborítása mellett a monográfia nagy teret szentel a gyógyszerészet terén végzett munkásságának. Sőt itt — a Pharmacopoea Austriacán keresztül — Huszty elgondolásainak megvalósulását, önálló kutatások eredményeként mutathatja be Duka Zólyomi Norbert. Felhívja a figyelmet arra is, hogy Huszty hatása nem szűkíthető pusztán az anyagi és személyi kérdésekre, hanem elsőrendű érdeme volt e területen új, eszmei alapozottságú távlatok megnyitása. Altalános irányelveinek egy része ma is helytálló. Azonban e téren sem aratott Huszty teljes sikert, hiszen az önálló magyar Pharmacopoeát nem alkothatta meg. Végül Huszty városi orvosi tevékenysége (1777—1803), főként a közegészségügy emelése terén kifejtett munkássága és Pozsony kulturális életében betöltött szerepe az, ami a monográfiában teljessé teszi Huszty tudományos arcképét. Duka Zólyomi Norbert nem személyi monográfiát szándékozott írni, hanem olyan művet, amelyben a gyakorlatilag tevékenykedő és a tudományosan dolgozó orvos korával, környezetével szoros egységet alkot. Ezért foglalkozik Huszty bécsi és nagyszombati professzorai tudományos portrévázlatának megrajzolásával, a felvilágosodás eszméinek felvázolásával és Pozsony 18, század végi kulturális képének bemutatásával. A monográfia kimerítő kutatómunka alapján született meg, kiemelkedő értéke a nagy levéltári és az egykorú folyóiratokból származó anyag mellett a vonatkozó német és szlovák orvostörténeti irodalom alapos használata. A kötet tudományos apparátusa (a Huszty-művek kronológiája, irodalomjegyzék, levéltári és folyóiratjegyzék, névmutató) igen jól kezelhetővé teszik a kötetet. Duka Zólyomi Norbert monográfiájának erénye a korabeli vagy közel egykorú irodalom szinte hiánytalan felsorakoztatása. De kevésbé használta fel a történeti szakirodalmat, abból is alig néhány kivétellel csak a szoros értelemben vett orvostörténeti szakirodalmat. E hiány vonja maga után a művelődéstörténeti fejezetek háttérbe szorulását, illetve a művelődéstörténeti vonatkozású részek bizonyos tévedéseit is. E kérdéskörben a legjelentősebb a szerző megállapítása Huszty Diskursjának magyarországi hatástalanságáról. Erről így ír az előszóban: „Hazájában, az akkori Magyarországon, Huszty volt megalapítója az egészségügyi rendészetnek, mint új tudományos elvnek. Bene Ferenc hivatalosan előírt tankönyve csak 20 évvel Huszty műve után jelent meg. Huszty viszont németül írt, és ez a körülmény abban az időben, amikor a Magyarországon feltámadó nacionalizmus első lépéseit tette, amikor a hivatalos helyek is rosszallták az ő kritikai megjegyzéseit, elzárták előle a hivatalos karrier lehetőségét. így adódott, hogy ellentétben a német nyelvterületekkel, Huszty saját hazájában kevés elismerésre talált." (6. 1.) Majd kiegészíti, Fritz Valjavecre hivatkozva: „Elsősorban a 19. század nacionalista szelleme, amely Magyarországon a németül írt és egyetemességükkel közvetlenül az európai fejlődésbe belenövő szerzőket nem vette figyelembe" — ez az oka a Huszty körüli hallgatásnak is. (8—9.1.) A romantika mellett a felvilágosodásból is erőteljesen táplálkozó európai nacionalizmusok — így a magyar is — nyelvi és kulturális téren tették meg első lépéseiket a 18. század utolsó harmadától kezdve, hogy aztán a 19. század közepére