Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 66-68. (Budapest, 1973)

SZEMLE KÖNYVEKRŐL - Dimitriadis, K: Byzantinische Uroskopie (T. Pajorin Klára)

Comm. Hist. Artis Med. 66-68. (197 3) 307 A gyűjteménynek járványokkal foglalkozó könyveit már Littré (1801—1881) három csoportra osztotta keletkezésük ideje és sajátosságuk szerint : az Epidemiorum I. és III. könyveire (i. e. 410 k.); az Epid. II., IV. és VI. csoportjára, amelynek a keletkezési ideje 399—395 között van, és az Epidd. V. és VII. könyveire (360). Lényegében ezt erősítette meg szerzőnk kutatása is. Grensemann-nák sikerült az Epid. IV. 21. részt az ebben előforduló, üstökös megjelenésére vonatkozó megjegyzés alapján az i. e. 373/2-re időzítenie; az Epid. VII. viszont olyan kórtörténeteket tartalmaz, amelyeket 348 előtt kellett leírniuk. Tudatosan alkalmazza a filológia módszerét, vagyis a mű tartalma és formája, egésze és részei szerinti tolmácsolását, továbbá önmagában, általános történeti előfeltételeiben és történelmi jelentőségében való vizsgálatát. Vizsgálódásait a fentebbi csoportosítás szerint közli. Ezekkel hozza kapcsolatba a Corpus Hippocraticum többi részét. Végül különálló részben tér rá azoknak az adatoknak a magyarázatára és értékelésére, amelyek az utókorra maradtak Hippokratészről és iskolájáról. Miután könyve 109—170. lapjain összefoglalta az elért eredményeket, felvázolja a Hippokratész-kutatás további feladatait. Mindez előmunkálat lesz „a Kos-i iskola története" számára. „Majd akkor lehet megrajzolnunk azt a képet, amely az ókori orvostudomány egyik legjelentősebb iskolája történelmi képének tekinthető." (171— 172. 1.) E munka módszerére nézve tanulságos, amit megállapít az orvos és a filológus együttműködéséről. „A filológus láthatja azt, hogyan fejlődik ki a tan, kimutathatja a rendszer belső logikáját, kibontakoztathatja a módszert és az elméletet, csak egyhez nem ért, ami pedig előfeltétele az ókori orvostudomány történeti és abszolút értékelésének, nem érti, mit láttak és értettek itt helyesen, és mit hamisan. Rejtettek maradnak számára azok az élettani folyamatok, amelyek meghatározták egy elmélet keletkezését és fejlődését, és amelyeket egykor az ókori orvosok megfigyeltek, most pedig a modern orvosnak kell rekonstruálnia. Ehelyütt kell belépnie az orvosnak." (172.1.) Az utánnyomáshoz 1970. okt. 29-én írt utószavában a szerző az időközben megjelent publikációkat figyelembe véve megállapítja: „ . .. ezek a dokumentumok még ma sem nyújtanak nekünk olyan ismérveket, amelyek abba a helyzetbe juttatnának minket, hogy a lehető legbiztosabban, vagy éppen cáfolhatatlanul úgy értékeljük a Corpus Hippocraticum iratait, mint Hippokratész valódi munkáit. Még most sem lehet áthatolnunk a történeti Hippokratész képéig, ahogyan mi őt mint embert, kutatót, orvost és tudományos írót elképzeljük magunknak." (Kiemelés tőlem — V. T.) Vida Tivadar Konstantin Dimitriadis : Byzantinische Uroskopie. Bonn, 1971. 74 S. A szerző doktori disszertációja az orvostörténet egy speciális területének, a bizánci uroszkópia eddig ismert történetének a lényegre szorítkozó, vázlatos áttekintése. A téma részletes kifejtése monografikus kereteket igényelne — erre azonban a szövegkritikai kiadások hiánya és a doktori disszertáció terjedelmi 20*