Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 66-68. (Budapest, 1973)

ADATTÁR - Kós Rudolf: Adatok a magyar nyelvű sebészeti műtéttanok bibliográfiájához

ADATOK A MAGYAR NYELVŰ SEBÉSZI MUTÉTTANOK BIBLIOGRAPHIÁJÁHOZ KÓS RUDOLF T_Tazai sebészeti műtéttani irodalmunk csak későn alakulhatott ki, mivel az A A elmúlt századok sebésze rendszerint csak segédje volt a képzettebb és elfoglalt városi orvosnak. A XVI. és XVIII. századbeli sebész-céhelőírásokból tudjuk, hogy a céhek szigorú utasításokkal próbálták eltiltani a sebészeket az alantas ténykedésektől, így pl. dögnyúzástól stb. Bár a XVIII. század közepén Miskoltzy munkája a sebészi gyakorlati ténykedésekre és műtétekre is tartalmazott magyar nyelvű útmutatást, még középkori babonás elképzelésekkel is tele van. Az utóbbi 130 év az az idő, mely alatt már a mai értelemben vett sebészeti műtéttanok jelentek meg magyar nyelven. Nem túl bő termés, de ezek közül néhány orvostörténetileg izgalmas és élvezetes olvasmány (a múlt század második feléből), jelent meg néhány selejtes könyv, ill. jegyzet is (a két háború között), és tudományos, ill. oktatási szempontból jelentős munka is (a felszabadulás óta). 1. Miskoltzy Ferenc. A mű tulajdonképp Norr Erhard munkájának (Sebészeti tanítások) németről magyarra fordításán alapul. „Manuale chirurgicum, avagy chirurgiai útitárs", melyben az egész anatómia, égi jegyeknek ereje, a testi tagokon külsőképpen történhető nyavalyák és eseteknek a sebkötés, érvágás vagy akárminemű chirurgiai foglalatosság által teendő orvoslása; ezenfelül a flastromoknak és ungventumoknak készítése rövid. Kérdések által magyar áztatott és most elsősorban magyar nyelven kibocsáttatott." (Hozzájárul: Vocabularium latino-ungaricum). „A deáknyelven megnevezett minden magán-magán való orvosságok az ő természetek és tulajdonságaikkal együtt az alphabetum szerint magyarul." Győr, 1742. E könyv a XIX. század közepéig, Réczey könyvéig a magyar „sebészek" bibliája volt. A sebészek szelencéjéről és annak tartalmáról a következőket írja: „A chyrurgusnak az ő praxisához kívántatik, hogy légyen egy alkalmatos szelentzéje, melly-is illentő instrumentumokkal légyen tellyes, úgymint : olló, tetem-szedő, spótt, lékmérő, toló-vas, általhúzó tű, borotva, lantzéta vagy érvágó vas, kis reszelő, flastrommal és unguentummal, ruha-tépésekkel s vérállító szerszámmal légyen elkészítve. Másodszor : szükséges trepanum, elevatorium, separatorium, helyes fogó és reszelő, melyek a törött koponyához szükségesek. Harmadszor : nyelvemelő a szájhoz való sráff, fetskendő, torokhoz való drót, kalánotska, a leesett nyak-tsapnak felemeléséhez („Csap-ereszkedés"), különb-különb-féle fogvonók, pelikán és ketskeláb, fogó és likasztó, a nyakon való setaceumhoz hosszú sinor-húzó tű, fetskendő és tsévek a megsebesedett mellhez és vég-bélhez való sráfok, kiket tükörnek-is hívnak; nagy és