Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 66-68. (Budapest, 1973)

Spielmann József: Ave atque vale — Valeriu Bologa professzor emlékezetére

Antall József közleményének Babes ismeretlen leveléről s a hozzá, románul szóló Réti Endre udvariassági gesztusának a bukaresti nemzetközi orvostörténeti kongresszuson. Ő viszont a magyar tudománytörténészekkel, nemcsak a magyarországiakkal, hanem az erdélyiekkel is mindig anyanyelvükön értekezett. Szoros tudományos és baráti kapcsolat fűzte Szőkefalvi-Nagy Zoltánhoz. A magyar kutató felderítette újabb levéltári adatok I. Piuariu Molnárról képezték hármunk nem egy közleményének tárgyát. Bologa professzor utolsó, nyomtatásban megjelent írásai ezek! Ugyanilyen szoros volt együttműködése már a két világháború közti időben Pataki Jenő, Orient Gyula erdélyi tudománytörténészekkel. A Budapesten megtartott Magyar Orvostörténész Vándorgyűlés résztvevőihez magyarul szólt, s az Orvosi Hetilapban 70 éves születésenapja alkalmából megjelent méltatás után, többek között ezt írja magyar válaszlevelében a szerkesztőségnek : „Örömmel és megilletődéssel olvastam becses folyóiratuk ez évi 45. számában 70. évem betöltése alkalmával megjelent méltató és megtisztelő cikküket... Különösen az hatott meg, hogy a jó kívánság a baráti Magyar Népköztársaságból érkezett, melynek orvosi kultúráját nagyra becsülöm. .. Meghatódottságom oka abban rejlik, hogy értékelésükben annak a még fiatalkori őszinte törekvésemnek és meggyőződésemnek visszhangját látom, melynek célja a népeink közti következetes hídverés volt," Mély megilletődéssel fogadta első külföldi kutatóként a Weszprémi-emlékérmet is. Bizonyság életműve, hogy megérdemelte ! A magyar orvosi művelődés történetéhez egész életműve számos adalékkal szolgált, ., * Az ünnepnapok Bologa professzora: így marad meg mindenki emlékezetében, s így volt igaz. Miért kínoz mégis ellenállhatatlan vágy a másik Bologa professzorról, a hétköznapok küszködő, emberül vívódó, saját énjével pörlő, önmaga felett ítélőszéket tartó, az öregedés súlya alatt befelé forduló emberről is szót ejtenem? Mert megtisztelt bizalmával, mert tanúja lehettem belső küszködése egyes lobbanásainak? Sokáig felém is csak ünnepi mosolyú arcát sugározta. Egy éjjel aztán Vnukovóban, a moszkvai repülőtér szállodai szobájában, útban Varsó felé egy szobában szállásoltak el bennünket. Fehér éjszaka volt, egyikünk sem tudott aludni. Ekkor mesélt először életútjáról, korán elhunyt apjáról, erélyes fiatal özvegy anyjáról, ki Párizsba, Bécsbe vitte, Emil Racovitáról, a biológusról, Ion Cantacuzináról, a bakteriológusról, akik az orvostörténelmi kutatás felé irányították, és halhatatlan francia mesteréről, Jules Guiardról. Munkássága első éveiről, s nagy tervekről számolt be, s elkeseredéssel szólt az akadályokról, melyek az utóbbi évtizedben tevékenységét más mederbe terelték. Egyre több kutatáson kívüli feladat várt rá. A végső ítéletnél majd ki tartja számon, hogy nem buzgalmának lankadása miatt maradtak el a tervezett dolgozatok — panaszkodott. Szeretne legalább méltósággal megöregedni — otium cum dignitate —, ahogy a rómaiak mondták, legfontosabb műveit befejezni. A körülmények azonban ellene esküdtek.