Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 66-68. (Budapest, 1973)

TANULMÁNYOK - Katona Imre: A pápai bencés templom kriptája

akik a fizikai világtól meglehetősen elszigetelten, kolostorban visszavonulva töl­tötték életük túlnyomó részét, még a többi szerzetesrendeknél is fokozottabban hangsúlyozták és tisztelték a fennmaradt tetemek kultuszát, mint az „istenes élet" magától értetődő kézzel fogható bizonyítékát. Ezért rendi krónikáikban nem annyira a szerzetesi élet belső kérdéseivel foglalkoztak, mint inkább az „istenes élet" bizonyítékainak feljegyzéseivel. Nemcsak azt tartották számon, hogy kik haltak meg és hol, a rend tagjai közül, hanem azt is, hogy elhunyt rendtársaik teste milyen állapotban maradt fenn. P. Eggerer András „Fragmen panis corvi protoeremitici seu reliquiae Annalium Eremi-Coenobiticorum Or­dinis Fratrum Eremitarum S. Pauli I. Eremitae . . ." című, Bécsben 1663-ban megjelent könyvében gondosan összegyűjti azokat az emlékeket, melyek a rend­társak maradványairól maradtak fenn. Ebben olvashatjuk, hogy az 1352-ben a Nagy Lajos által alapított márianosztrai pálos kolostorban — illetve a templom kertjében — annyi volt a haláluk után is romlatlan testű „szent", hogy Kapisztrán János szavai szinte közmondássá lettek: ,,Ha valaki ép testben nyugovó szenteket akar látni, menjen Nosztrára" (,,Si quis Sanctos in corpore jacentes videre voluerit, vadat ad Nostre"). A „szentek" egyikének, Boldog Lukácsnak — aki Nagy Lajosnak megjósolta a velencések fölötti győzelmét s egyéb „csodákkal is tündö­költ" — a nevét is tudjuk. Az ő teste szintén romlatlanul maradt fenn — mint írja róla P. Szentiványi Márton jezsuita — : „szüzessége érdemeinél fogva". Egy másik, név szerint is ismert „szent": Boldog Ferenc márianosztrai perjel, 1431­ben a rend generálisperjele, 1434-ben ismét „vikárius" Márianosztrán, csodáit Eggerer könyve részletesen leírja: „Még sok más csodát is beszélt róla a nép szája, melyeket leírni fárasztó volna". Boldog Ferencet is Márianosztrán temették el, valószínűleg a templom körüli sírkertben, mint feljegyezték: „sírján később csodálatos virágok nőttek." Ezeket a virágokat azután az egyik pálos elöljáró „eltaposta", mondván, hogy nincs ebben semmi csoda, mert hiszen minden „remetének" szentnek kell lennie, ez a kötelessége . . . Egyébként a hagyomány szerint Boldog Ferenc teste is romlatlan maradt. A budaszentlőrinci kolostorban is több „szentéletű fráter" maradt fenn halála után is romlatlan testtel. így: Boldog Balázs, az esztergomi érsek egykori kapitánya, Boldog Bálint, öreg „péktestvér", Boldog Máté és Boldog Pál „kovács-testvérek"'. A másik kolostor, ahol szintén maradtak fenn „romlatlan testű páterek", Sátoraljaújhelyen volt. Közülük Boldog Szegedi Jakabnak a nevét is megőrizte a krónikás. Mint írja: ő is „a sátoraljaújhelyi pálos kolostorban halt meg, teste romlatlan maradt, bizony­ságául romlatlan életének". Gyöngyösi György pálos generális perjel és történetíró 1530 körül írt, az Egyetemi Könyvtárban levő „Vitae Fratrum Ordinis Fratrum Heremitarum S. Pauli primi heremitae" című kéziratában is találhatunk számos olyan adatot, melyek a pálos kriptákban épségben fennmaradt rendtagokról maradtak fenn. A felsorolt példákból is nyilvánvaló, hogy Magyarországon különböző bonyo­lult tényezők együtthatása következtében már a középkorban is gyakori volt a holttetemek mumifikálódása. Az erre vonatkozó példákat elsősorban a pálosok krónikáiból merítettük, mert míg a többi szerzetesrendek nem követték figyelem­mel elhunyt tagjaik tetemének halál utáni állapotát, a pálosok — a rendjük belső

Next

/
Thumbnails
Contents