Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 64-65. (Budapest, 1972)

FOLYÓIRATOKBÓL - Archiwum Historii Medycyny, 1969. (Kapronczay Károly)

kell tekintenünk. Huard Serresről írt tanulmányt, aki még Haeckel előtt megállapította azokat a törvényszerűségeket, amelyek később a biogenetikai alaptörvény néven váltak ismeretessé. (Huard, P. : A propos du centenaire de la mort d'Etienne Serres, 1786—1868, 11—19 p.). A következő tanulmányban (Moulin, d. De : The Influence of Caelius Aurelianus on Early Medieval Suegery, 16—19 p.) a szerző a vizsgálat tárgyává teszi Caelius Aurelianus művét, hogy mennyiben hasonlított a középkori medicinára, nevezetesen a sebészetre. Forns tanulmányában José de Letamendi y de Manyarrés (1828—1897) spanyol orvossal foglalkozik, aki arra a mechanikus életszemléletre alapította az orvostudománynak általa javasolt reformját, hogy az életet kifejezi a következő képlet: V = f (IC). Ebben „az életet az individuális energia és a kozmikus energiák" (IC) „határozatlan függvényének" tekinti. (Forns, R. : Fondamento e portata della riforma della medicina di Letamendi, 22—35 p.). Guerrino Castexre emlékezik, aki egyike Argentína legkiválóbb orvosainak. Tevékenysége főleg Dél-Amerika klinikai orvostudományára volt nagy hatással (Guerrino, A. A. : Vida y obra de Mariano R. Castex, 1886—1968, 37—44 p.). A következő tanulmány szerzője már XVI. századi témával foglalkozik (Wankmüller, A. : Die Medizin und die Pharmazie an der Universität Tübigen um 1550, 46—50 p.) A tübingeni egyetem orvosi karára a megadott időszakban Leonard Fuchs tanításai nyomták rá a bélyeget. Bár a diákok száma kicsi volt, de a kar képezte a württenbergi hercegség orvosi kollégiumát is. Az orvostörténelem eddig ismeretlen vagy kevésbé ismert oldalait mutatja be Pazzini tanulmányában ( II reale significato dei libri etici del „Corpus Hippocraticum", 52—56 p.), Borlone a vitaiizmus fogalmát tisztázza nemcsak az orvostudományban, hanem az élettanban és a természetbölcseletben egyaránt. A vitalista gondolkodás útját kíséri végig tanulmányában (Borlone, E. : Profilo storico del vitalismo, 58—84

p.) a Szókratészt megelőző „physiologusoktól" kezdve napjainkig. A következő cikk (Baldi, G. : Salvatore Tommasi e la polemica sulla psicopatiae 86—97

p.). előbb Tommasi pozitivitsta álláspontját magyarázza, azután elgondolását közli az elmebetegségek fogalmát illetően. Serge tanulmányában (Dottoresse ebree nel medioevo, 98—106 p.) elemzi, hogy miért adta magát számos zsidó a középkorban az orvostudomány elsajátítására. Sorra veszi az orvosok helyzetét nemcsak Itáliában, hanem a német ajkú területeken is. E kötet utolsó jelentős tanulmányát Linnének szentelték. A híres svéd természettudós érdekes megállapításokat tett a csecsemő szoptatásáról, és a tanulmányban (Correnti, L. : Una dissertazione di Linneo sulVallattamento del neonato, 107—112 p.) a szerző megismerteti azokat a nézeteket is, amelyek e téren érvényesültek a XVIII. században. Vida Tivadar ARCHIWUM HISTORII MEDYCYNY, 1969, Tom. 22. 3—4. szám. A lengyel Orvostörténeti Társaság lapjának 1969. évi 3—4. összevont számában a legjelentősebb tanulmányt Trzebski írta (

Jan Ewangelista Purkyne jako pionier wpóltwórca fiziologii, 277— 288 p.). Purkyne halálának 100. évfordulójára. A szerző áttekinti a neves cseh fiziológus életét és munkásságát, különösen a lengyel orvostudományra gyakorolt hatása szempontjából. Ugyancsak a Purkyne-centenárium alkalmából közli a folyóirat Martinczak tanulmányát (

Jan Ewangelista Purkyne i uczeni polscy, 189—498 p.), amelyben részletesen ismerteti Purkyne breslaui éveit és kapcsolatát a lengyel orvostudománnyal, valamint a lengyel tudományos élet kiválóságaival. A tanulmány továbbiakban Purkyne lengyel születésű tanítványaival