Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 64-65. (Budapest, 1972)
SZEMLE KÖNYVEKRŐL - Zülch, K. J.: Otfried Foerster (R. Harkó Viola) - Stenvert, C.: Die funktionelle Kunst des 21. Jahrhunderts (Váradi Lilla)
A XIX. század szellemi és kulturális egységének széthullásával szakadék keletkezett a művészet és a társadalom, a külső és a belső világ, továbbá a fantázia és a valóság között. Végső fokon pedig a XX. századi új művészeti irányzatok mindegyikének legfőbb vágya e szakadék áthidalása, természetesen úgy, hogy a szabadság eszméje sértetlen maradjon. Míg a dadaisták a tagadás állandó gyakorlatában vélték megtalálni ezt a szabadságot, addig a szürrealisták e szabadság alapjául „elméletet" kívántak adni. így született meg az a sajátos szürrealista „dialektika", amelyben az egyén és a társadalom viszonyát vizsgálva Freud és Marx neve ellenpontként jelentkezik. Úgy tűnik, Curt Stenvert az a moralista művész, aki megpróbál a maga eszközeivel a kettős feladatnak eleget tenni. A művész 1920-ban született Bécsben. Gyermekkorának közvetlen „művész"-környezete, zaklatott életmódja érzékenyen hatott, s már korán gazdag élményanyaghoz juttatta. Kezdettől az emberi lét legmélyebb problémái foglalkoztatták. Érdeklődési köréből kizárja a természetet, a társadalom is csak mint közeg, amelyben az egyes ember él, foglalkoztatja. Alapvetően az emberi sorsról, az egyéni sorsról, a mi saját sorsunk bíráló szemléletéről szól. Stenvert 1968-ban Die funktionelle Kunst des 21. Jahrhunderts címen megjelent tanulmánya eddigi kiállításainál mélyebb betekintést enged művészetébe. A szürrealista írásmódra jellemző stílusban közölt filozófiai gondolatai iránymutatóként szolgálnak a szokatlan művészi eszközökkel megjelenített absztrakciós képeihez és kompozícióihoz, amelyek esetleg ha szépérzékünket hidegen is hagyják, filozófiai rejtvényszimbólumaikkal feltétlenül hatással vannak értelmünkre. Ellentétben a pop-art és dadaisták álom-ringatta össze-vissza világával, Stenvert nyugtalanító, riasztó kiáltásokat hallat az emberiség jövőjét illetően, ijesztő képet festve a XXI. század emberének civilizációs károsodásairól. Az „orvostudomány" egy még hosszabb életről fog gondoskodni — állapítja meg, majd látnokként hozzáteszi —. Tessék egy új szív. A világ a technikusok által felforgatódik. Ők fognak az ember életén uralkodni. Az emberek születnek és meghalnak. Eközben az idő. És ezt az időt a civilizációs károsodások elleni harc fogja kitölteni". — Megoldást keres, és ezt a funkcionális művészetben véli megtalálni. Elméletének alátámasztására egy Paracelsusnak tulajdonított gondolatára hivatkozik, amely szerint az emberi test és lélek, a maga mélységeivel, kiszámíthatatlanságával, sötétségével bezárva egy testbe, csakis az operációs lámpa és a pszichoanalízis eszközeivel fejthető meg. Bár Paracelsus téziseit önkényesen kezeli, felfedezhetők analóg gondolattársítások. Paracelsus szerint ugyanis a betegség nem más, mint az idegen szellemi erők hatalma az „archeus" (az egyéni belső szellemi erő) felett. A gyógyításnak arra kell törekednie, hogy az archeust felszabadítsa a túlerő alól, ez pedig vagy a természetnek, vagy a művészetnek a segítségével történik; s mivel a természet maga nem mindig elegendő a gyógyuláshoz, ezért igénybe kell venni a művészet segítségét. Ehhez a gondolatsorhoz kapcsolódik Stenvert végső következtetésében, miszerint kijelenti, hogy „az operációs lámpa és a pszichoanalízis mellett felfedeztük magunknak a funkcionális művészetet, amely a XXI. század emberének többet fog segíteni, mint az orvostudomány és a pszichológia együttvéve".
