Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 64-65. (Budapest, 1972)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK - Gács András: Adatok a szemüveg és a magyar látszerészet történetéhez

szász országhatáron átjárva tanulmányozta az ottani fejlett optikai üzemeket. Később a család több tagja járt a ma is világhírű G. Rodenstock optikuscéghez, hogy a szemüvegkészítést megtanulja. A családi feljegyzések szerint anyjuk, Theresia Hartner szintén iparoscsaládból származott: egy drezdai kalapgyárosnak volt a leánya. Széchenyi István gróf támogatott és elősegített minden iparosodási folyamatot. Magyarországon abban az időben nem volt szemüveget előállító, optikai lencsét csiszoló ipar. Külföldi utazásai során minden eszközt felhasznált arra, hogy jó iparosokat telepítsen le hazánkban. A Libái-család — a hagyomány szerint — 1846-ban vándorolt be hazánkba. A család feje már önálló optikusmester volt Bécsben, de Széchenyi István gróf rábeszélésére otthagyta megszokott környezetét. A család a mai napig büszkén hivatkozik arra, hogy „tengelyen" utazott új hazájába. A nagy társzekéren a népes családon kívül a teljes műhelyfelszerelés, a csiszolókövek, az ingóságok is rajta voltak. Elhelyezésükről már eleve gondoskodtak, és Pesten a Kalap utcában, körülbelül ott, ahol ma a Mátyás-pince van, kaptak helyet kis műhelyük számára. Igen hamar beleszoktak környezetükbe, és hazájuknak vallották Magyarországot. 1849 április vége felé, amikor Auclich tábornok huszárelőőrsei bevonultak Pest városába, már ők is ott voltak az ujjongó tömegben. A budai várban Hentzi tábornok volt a parancsnok, aki, amikor Görgey fővezér májusban ostrom alá fogta Budát, dühében Pestet lövette. A család 1849. május 9-én a nagy bombázás elől, sorsára hagyva mindenét, a Városligetbe menekült a polgárság jó részével együtt. Visszatérve örömmel állapították meg, hogy műhelyük nem szenvedett a bombázástól és az azt követő tűzvésztől, és újra munkához láttak. Sokáig őrzött a család egy ágyúgolyót, amelyet udvarukban találtak. A szerényen berendezett műhelyben eleinte nem forgókorongon, hanem álló, fából készült „Stock"-on, tőkén dolgoztak, a faedény domborulatában, illetve homorulatában, kézzel csiszoltak, így készültek a szükséges bikonvex vagy konkáv üvegek. A kézzel végzett csiszolómozdulatok teljesen azonosak a mai soktengelyű, villanyerővel működő gépek üvegcsiszoló műveleteiével. A család szakmai tudását a megszeretett új haza szabadságharcának szolgálatába állította. A fiatal Libái beállt honvédnek, de főleg katonai látcsöveket, térképészeti eszközöket készített a harcoló alakulatoknak, néha szemüvegeket is. A mai napig büszke a család arra, hogy abban az időben „Brillenschmied"-nek, azaz „Szemüvegkovács"-nak nevezték őket. A családi hagyományok szerint a régi, híres magyar orvosok közül sokan, így Lippay Gáspár, Hirschler Ignác és Semmelweis Ignác is megfordult műhelyükben és készíttetett különféle szemüvegeket. E nagy orvosok útmutatásai nyomán elsőként állítottak elő a Libálok Magyarországon szemüveget orvosi vényre. Feltételezhető, hogy Széchenyi István összeköttetésben állt ezekkel a hazai úttörő orvosokkal, szemorvosokkal, és valószínű, hogy az ő kívánságukra hozott hazánkba optikus iparost. A Bach-korszak viszonyai között megcsappant a család tagjainak keresete, más jövedelmi forrás után kellett kutatniuk. A kor divatja a legyező volt, legyezőket készítettek. Ökörszarvakat vettek a vágóhídon, azokat kiszárították, felhasították,