Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 64-65. (Budapest, 1972)
KISEBB KÖZLEMÉNYEK - Felkai Tamás: A szervezett mentés előtörténete Magyarországon
Erőteljesen szembeszáll az addigi halálmegállapítási elvekkel és módszerekkel, e téren egészen korszerű nézeteket vall. Nagyon határozottan küzd az élve eltemetés veszélye ellen. Szavaiból kitűnik, hogy ez gyakori volt az időben nemcsak nálunk, hanem külföldön is. Egyes külföldi szerzők azt a nézetet vallják, hogy az a számos tudósítás, amelyek sírjukban megfordult emberekről szólnak, nem elevenen való eltemetésként, hanem hullarablás eredményeként értékelendők. Kétségtelenül hitelt kell adnunk érvelésüknek, azonban az is bizonyos, hogy ebben a korban az egyszerű emberek nemigen tudtak mit kezdeni halottaikkal, általános ismeretük elégtelen volt, egészségügyi hatóság nem állt mellettük ; következésképp igenis előfordulhatott — nem is ritkán — elevenen való eltemetés. Bizonyos, hogy a gyermek Flór az éhínség idején hallhatott egyet-mást, járványorvos korában pedig eleget láthatott ahhoz, hogy e kérdéssel jelentős módon foglalkozzék, ne csak az orvos szemszögéből, hanem az egyszerű ember látóköréből is vesse fel és oldja meg a problémákat. Kétségtelennek tartom, hogy az ifjúkori behatások késztették az újjáélesztés lehetőségeinek ilyen átfogó vizsgálatára, mert bár sokat átvesz kora orvosi irodalmából mint felélesztési teendőt, ugyanakkor számba vesz és értékel olyan eljárásokat is, melyek az irodalomban még nem általánosan ismertek. Az is emellett szól, hogy mind az orvosi irodalom, mind az ún. pastoralmedizin megemlékezik az élve eltemetés veszélyéről, de olyan irányú figyelmet, mint Flór, sehol sem szentelnek annak. Flórt a téma felvetése juttatta el az újjáélesztési lehetőségek tanulmányozásához, ez az elsősegélynyújtás jelentőségének és ezzel kapcsolatban a szervezett oktatás imperatívuszának felismeréséhez s ezeken át a hatóságilag szervezett mentés követeléséhez. Ha Flór könyvét a már említett szerzők (Hufeland, Schoschulán, Kováts) vagy más, korabeli szerzők munkáival összehasonlítjuk, kitűnik: azokhoz képest alapvető munka. Ismerteti a mesterséges, eszközös, sőt a gépi lélegeztetési eljárásokat és eszközöket és azok használatát. Kritikával él : legjobbnak a befúvásos lélegeztetést tartja, de leírja annak veszélyét: a gyomorléghólyag-képzést, s mindjárt műfogást is ajánl annak megelőzésére. Ismerteti a rekeszizom elektromos izgatásának eljárását is, ilyen lélegeztető készülékeket ma is gyártanak még. Leírja az újszülöttek élesztését befúvásos lélegeztetéssel és külső szívmasszázsai, s megjegyzi : ilyen esetekre majdan a hivatásos mentőknek is fel kell készülniök. Ismerteti a korszerű mentőfelszerelést, mintát ad a mentőeszközök és mentődobozok tartalmára, tárolására. Sürgeti és követeli a legszélesebb körű laikusoktatás megszervezését, beleértve a vasárnapi iskolákat, sőt: a templomi szentbeszédek oktatásba való bevonását is. Nagyon határozottan követeli: senki addig (egészséf ügyi) közhivatalt ne vállalhasson, amíg elsősegélynyújtásból vizsgát nem tett. Követelése alapjául az 1783. május 30-i mainzi végzést teszi meg. Ugyanez a követelés elhangzott az 1968. évi koppenhágai AlSS-symposionon is, azonban ma, a sikeres resuscitatíók és preventív reanimatiónak tekinthető szívátültetések korában ez a posztulátum ugyanúgy csak posztulátum, mint Flór Ferenc korában volt. Flór könyve kezdeményező volt: egymás után jelennek meg hatására az orvosi elsősegélynyújtással foglalkozó magyar nyelvű kiadványok. Szabó Alajos Mentőszerek rögtöni életveszélyben c. munkája 1845-ben Pesten jelenik meg; Stadler
