Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 64-65. (Budapest, 1972)
KISEBB KÖZLEMÉNYEK - Felkai Tamás: A szervezett mentés előtörténete Magyarországon
Károly Az életmentésről c. könyvét 1874-ben Győrött adják ki, Kresz Géza Első segély rögtöni baleseteknél c. műve 1885-ben, Rühlemann Első segély c. tanulmánya 1886-ban lát napvilágot. Arányi hatalmas munkája, az Elsősegélynyújtás Szabályai csak kéziratban maradt fenn, ez az első világháború után a BÖME könyvtárában még nyilvántartott anyag, valószínű, hogy a második világháború alatt veszett el. A szervezett mentés magyarországi előtörténetének jelentős alakja Flór Ferenc. Retrospektive könnyű lenne kimutatni, hogy a szervezett mentés megteremtésének posztulátumához életének eseményei — éhínség, kolerajárvány, a pesti nagy árvíz, a szabadságharc — juttatták el. Ez azonban nem lenne igaz. Flór mentéstörténeti érdeme éppen az, hogy ezen események előtt — eltekintve az éhínség és a kolerajárvány tapasztalataitól — már 1835-ben követeli a mentés hatósági megszervezését. Orvosi tevékenységének tengelyében a szó szorosabb értelmében vett életmentés áll, kimutatható ez minden munkakörében, amelyet gazdag életében betöltött. Elmondhatjuk: az életmentésért élt és munkálkodott, ő maga pedig tragikus baleset áldozatává lett. Munkája gyümölcsét nem érhette meg, de hogy a szervezett mentés mégis megvalósult, nagy részben az ő érdeme. Summary There are some Hungarians —Lajos Arányi, János Balassa and Ferenc Flór being the most outstanding ones —who have earned quite a high place in the history of life-saving. Balassa's name has international reputation. Arányi spent his whole life teaching first aid to physicians, students and everybody else in writing, words and in pictures. Ferenc Flór was oxyologist, anaesthesiologist, reanimatologist, and an organizer of public health in one person, both in mentality and in his activities, combining in himself all the functions of a modern ambulance doctor. He received his degree in 1833, and a year later obtained one in surgery and midwifery as well. His and Arányi's career met in 1848 during the Hungarian War of Independence. Succeeding Stáhly Flór was appointed chief medical officer of Hungary, while Arányi was second chief field-surgeon and the director of the military hospital established in the Ludoviceum, Flór set up the health administration of the army, restored the discipline of the health personnel with firm measures, regulated the problems of rank and salary, organized regular reporting and had attendance based on it. Flór deserves credit for the Hungarian Honvéd Army being the first where field anaesthesia was introduced. In Debrecen he set up the central military apothecary, in Nagyvárad (today Oradea in Rumania) established the first Hungarian surgical instrument factory, made antiepidemic measures to prevent the outbreak of cholera and typhoid. After the loss of Hungarian independence he too was at first imprisoned, then interned. Later on he was again appointed director of the Rókus Hospital and municipal health officer. He took an active part in the reform of public health after the AustroHungarian Compromise. One of his achievements was Law XIV of 1876, where Article I paragraph 5 dealt with organizing first aid and life-saving. One of his most meaningful works was published in 1835, It discussed the resuscitation of seemingly dead persons. Referring to some pathological anatomical
