Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 64-65. (Budapest, 1972)
KISEBB KÖZLEMÉNYEK - Felkai Tamás: A szervezett mentés előtörténete Magyarországon
A SZERVEZETT MENTÉS ELŐTÖRTÉNETE MAGYARORSZÁGON — FLÓR FERENC HALÁLÁNAK 100. ÉVFORDULÓJÁN — FELKAI TAMÁS xjemigen lehet jó lelkiismerettel vállalkozni arra a feladatra, hogy aránylag ^ szűk kereteken belül végigkísérjük a mentés magyarországi történetét az ősi időktől az oxyologia mint önálló tudomány kialakulásáig. Nem is lehet, mert a magyar orvostörténet impozáns épületében kicsinyke kamrát se töltene meg a mentéstörténeti anyag, habár a magyar mentésnek jelentős irodalma van, megmaradt tárgyi anyagából most szerveződik újjá a Mentőmúzeum, de némely kezdeményezéstől eltekintve mentéstörténettel úgyszólván senki sem foglalkozik. Nagy kár ez, mert az életmentés történetében nekünk magyaroknak egészen kimagasló tudósaink voltak, akiknek a tevékenységét nem árt újból és újból megismertetni az újabb korok újabb nemzedékeivel, különösen most, amikor ezek a kiváló személyek időben még nem távolodtak el tőlünk annyira, hogy nevük és tevékenységük legendás ködbe olvadna, de eléggé távoliak már ahhoz, hogy munkájukat, tanításaikat mai ismeretünk fényében mérlegelhessük. Ennélfogva számunkra különösen érdekessé válik Arányi Lajos, Balassa János és Flór Ferenc tevékenysége az életmentés tudományának terén. Munkásságuk kiteljesedése a XIX. sz. második és harmadik harmadára esik. A Mária Terézia által kibocsátott rendelkezések értelmében ekkor az életmentés már éppúgy kötelező, mint az elsősegélynyújtás; bizonyos eljárások már viszonylag széles körben ismeretesek is, azonban a szervezett mentés megteremtését előíró császári rendelet írott b^tű marad csupán. A haladó orvosokat a szörnyű közegészségügyi állapotok, a meginduló iparosodás, az orvostudomány gyors ütemű fejlődése késztette arra, hogy eddigi körükből kilépve a megelőzés és az idejében alkalmazott segítés megszervezésének különös figyelmet szenteljenek. E területen valóban rengeteg tennivaló várt a cselekedni akarókra. Egy későbbi, de jellemző adat: 1845-ben Sáros megyében 80 000 lélekre jutott 1 orvos, míg Pesten 300 főre! 1 Az elsősegélynyújtást leginkább borbélyok vagy felcserek végezték, akiknek az említett császári rendelet előírta, hogy elsősegélynyújtó felszerelést kéznél tartsanak. Hufeland Makrobiotikájának fordítása, a pastoralmedizin jelesebbjeinek magyar átültetései, Schoschulán Mihály János 1780-ban magyarul kiadott Falusi embereknek írt oktatása, Kováts Mihály A hirtelen halál veszedelmeiből való szabadulás c. 1820-ban kiadott munkája volt az az alap, amelyre Arányi, Balassa és Flór 1 Hahn G. : A magyar egészségügy története. Medicina, 1960. 29.
