Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 64-65. (Budapest, 1972)
TANULMÁNYOK - Korompay, Bertalan: Edmund Krompecher (német nyelven)
teriológiai vizsgálatokba című előadásait hallgatta. Pertik nyomán indult el a kórbonctan, s közelebbről a rákkutatás mezejére. Minden idejét laboratóriumban töltötte, komoly kutatómunkát végzett. így lépett át — megszakítás nélküli tanulmányok mellett — 1894 végén egyetemi hallgatóból egyetemi oktatóvá. Krompecher 1901-ben lett adjunktus, 1902-ben kórszövettanból és bakteriológiából magántanár, 1905 után az egyetemi előadásokat Pertik betegsége miatt rendszeresen ő tartotta, 1909-ben kapta meg a rk. tanári címet, de csak Pertik halála után, 1914-ben a kórbonctani katedrát. Még nem volt diplomás orvos, mikor 1893-ban bemutatták a Magyar Tudományos Akadémia előtt első eredeti közleményét az indirekt többszörös magoszlásról. Valóságos felfedezést tett. Kimutatta, hogy az organikus élőlények sejtjei anorganikus törvényszerűségek módjára, ti. a kristályok alakzatait követve oszlanak meg. H. Waldeyer, a Német Anatómiai Társaság elnöke így nyilatkozott a fiatal tudósról: „Der junge Mann hat sich einen Namen gemacht." Külföldi utazásai egymást érték. Párizsból való hazatérte után vette fel újra 1896-ban megkezdett rákkutatásai fonalát. Ez a munkássága 1903-ban tetőzött, amikor Jenában megjelent: Der Basalzellenkrebs című monográfiája. A közhasználatban ez a monográfia tette ismertté a rák hivatalos nevét: carcinoma basocellulare, ulcus rhodens Krompecheri. Monográfiájáért 1905-ben a Magyar Orvosegyesület jutalommal tüntette ki Krompecheri. Filozófiai téren dualistának vallotta magát. Végső filozófiai következtetése ez: „Mindaz, ami egyáltalában megmagyarázható és értelmezhető, mechanisztikusán értelmezendő, de azzal a hozzátevéssel, hogy sem az élettelen, sem az élő természet a maga teljességében, azaz hiánytalanul meg nem magyarázható." Áttekintve közleményeinek mintegy 60 darabot számláló sorozatát, évente 2—3 munkája jelent meg. Emellett különböző „hobby"-kra is volt ideje: habán korsók gyűjtése, kertészkedés, ornitológia stb. Utolsó éveiben a háború gyászos kimenetele, a trianoni békeszerződés következteben elszakadása szülőföldjétől töltötte el csalódással. A megpróbáltatásokban gazdag, de sikeresen kiállt dékáni esztendő is kimerítette. Ehhez járult, hogy régen gyógyultnak hitt betegsége hirtelen kiújult. A pathologus szemével előre látta a gyógyíthatatlan betegség kimenetelét. A baj 1925-ben végképp leverte, megbolygatta lelki egyensúlyát is. 1926. augusztus 26-án önmaga vetett véget életének. Eltekintve attól, hogy betegsége éveiben természetszerűleg fokozódott pesszimizmusa, munkássága folytatódott a 20-as években is. Basal-sejtű rákkutatásainak a köre már ekkor csaknem lezárult. Utoljára feldolgozta külön-külön tanulmányokban a bél, az orr- és gégejáratok, valamint az uterus és a prostata basal-sejtű rákjait, analizálta a hengerhám átalakulása után keletkezett basal-sejtű rákokat. E korbeli dolgozataiban a praecarcinomás jelenségekről is mind több szó esik. Ez olyan kérdés, mondja ő maga, amely az intézetében folyó kutatásoknak állandó tárgya volt. Összefoglaló jellegű tanulmányai közé sorolható az a rövid cikke is, amely a rákok struktúrájában mutatkozó törvényszerűségekkel foglalkozik. Élete utolsó hónapjaiban nagy kitüntetés érte: a Magyar Tudományos Akadémia nagyjutalma. Buday Kálmán, a budapesti orvoskari párhuzamos kórbonctani tanszék vezetője írta előterjesztésében: . .. „Krompecher munkálkodásában az igazi tudományos búvárkodás minden lényeges tulajdonságát felismerjük, s egyúttal nem lehet eléggé kiemelni azt a nemes buzgalmat, amellyel ő, minden anyagi érdektől függetlenül, csupán belső ösztöntől hajtva, munkálkodását évtizedeken át rendületlenül folytatta, s minden erejét egy nagy problémának, a rákbetegség kutatásának szentelte. 1 '
