Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 62-63. (Budapest, 1971)

SZEMLE — KÖNYVEKRŐL - B. Nagy Margit: Reneszánsz és barokk Erdélyben (Buzinkay Géza—Vida Mária)

Erdély művészettörténeti kutatásának nagy hagyománya van mind magában Erdélyben, mind Magyarországon. Nemcsak B. Nagy Margit tanulmányainak jegyzetei mutatnak erről impozáns képet, de tudományos köztudatunk is így tartja számon. Egyetlen összefoglaló igényű mű készült azonban csak eddig — Bíró József három kiadásban megjelent könyve a két világháború között —, a reneszánszra vonatkozólag is egy monográfia, Balogh Jolán hatalmas, de még így is befejezetlen műve, s ez arra mutat, hogy a pozitivista anyaggyűjtés és a monografikus feldolgozások még meglehetősen hiányosak. B. Nagy Margit kötetének tanulmányai azért is jelentősek, mert hatalmas mennyiségű levéltári adat feldolgozásával készült mindegyikük. E kötet révén olyan új adatok lettek közkinccsé, amelyek nélkül nem lehet többé az erdélyi reneszánszról és barokkról, sőt ezáltal a magyarországiakról sem írni. Tizenöt év egyéni feldolgozó munkája fekszik e tanulmányok mögött. Eredményeik hívják fel a figyelmet a nehéz és kitartó munka értelmére — és hiányaik vetik fel sürgetően annak szükségességét, hogy a további munka korszerű módon, a kutatók nagyobb számának bevonásával, kollektív formában folyjék. A kötet tanulmányai a korszakhatárokat leszámítva szinte alig tűnnek együvé tartozóknak. Olykor az a gyanúnk, hogy nem is művészettörténetről van már szó. A szerző megindokolja tárgykörének és szemléletének ezt a tágulását: „A jelen tanulmánykötetben ... a források megszólaltatására vállalkoztunk. Tizenöt év kutatómunkájának a XVII. és a XVIII. század művészeti életére vonatkozó bizonyos részeredményeit kívánjuk itt a közönség elé bocsátani. Forrásaink jelentős hányadát mindkét század viszonylatában az urbáriumok, konskripciók és inventáriumok teszik ki. Ezek feldolgozásához váraink és kastélyaink jobb megismerése érdekében fogtunk hozzá, de az anyag rendkívüli bősége, a sok változatos leírás olyan témák felvetését is lehetővé tette, melyre kezdetben gondolni sem mertünk. Hogy csak a leglényegesebbeket említsük: a művészeti stílusok és népművészet találkozása az udvarház-építészet területén, a XVII. századi népi jellegű építészet kérdése, valamint a reneszánsszal átitatott helyi művészet továbbvirágzása a XVIII. század folyamán . . . így a munka haladtával az anyag kínálta lehetőségek bővítették a szempontokat, s változott a tanulmányozott források megítélése is" (6. 1.). A kötetben található tizenkét, különböző nagyságú tanulmányban valóban az adatközlésen van a hangsúly. Ezenkívül azonban a lehetőségeknek megfelelően sokszínű a témák megközelítése. Például az Udvarházak és stílusok című tanulmányban alfejezet foglalkozik az udvarházak helyének kiválasztásával, vagyis a településtörténeti, művelődéstörténeti szemponttal. Általában jellemző a tanulmányokra, hogy szinte mindegyikben megtaláljuk az ilyen funkcionális kérdésfelvetést. A Szépülő otthonok című tanulmány ugyancsak több alfejezetre bomlik, körüljárva a téma legfontosabb megközelítési módjait, a lakberendezési, az építészet- és iparművészet-történeti, bútorzati kérdéseket. A szerző többnyire törekszik a korábbi irodalom által teremtett fogalomzavarok tisztázására is, sőt a Bokály-kályha, bokály-kemence című résznek ez a tulajdonképpeni célkitűzése. A tanulmányok másik része egy-egy kiemelkedő műemlék kis monográfiája