Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 62-63. (Budapest, 1971)

SZEMLE — KÖNYVEKRŐL - Johann Peter Frank: Seine Selbstbiographie. Hrsg von Erna Lesky (Vida Tivadar)

sát, hanem a hajók orvosegészségügyi ellátottságát és azt a nagyon magas szintű orvosi tudást, amellyel a dán—norvég hajóorvosok rendelkeztek. A kötet bemutatja a dán—norvég hajóorvosok kiképzését, a hajók egészségügyi felszerelését. Nemcsak orvostörténészeknek, hanem a hajózás múltja iránt érdeklődőknek is élvezetes olvasmány Larsen munkája. Vajon mikor készül el dunai hajózásunk egészségügyének hasonló alaposságú történeti feldolgozása? Bugyi Balázs Johann Peter Frank : Seine Selbstbiographie. Herausgegeben, eingeleitet und mit Erläuterungen versehen von Prof. Erna Lesky. Bern u. Stuttgart, Vlg. Hans Huber, 1969, 166 S. 1. T. (Hubers Klassiker der Medizin und der Naturwissenschaften, 12. Bd.) A Bécsben, 1801. december 24-én befejezett önéletrajz elé a kiadó, a Bécsi Egyetem Orvostörténeti Intézetének vezetője 18 oldalas bevezetőt írt. /. P. Frank 1745. március 19-én született a Zweibrücken melletti Rotalbenben, iskolázását Rastattban és Bockenheimban kapta, 17ßl-ben Metzben, majd a következő évben Pont-à-Moussonban tanult bölcseletet, és 1703-ban elérte a bölcseleti doktori fokozatot. Ezután orvostanhallgató lett Heidelbergben, majd Strassburgban, aztán ismét Heidelbergben találjuk őt, ahol „De cunis infantum" c. művel avatták orvossá. Szülőfaluja, majd a lotaringiai Bitsch városkája, BadenBaden, Rastatt, Bruchsal voltak orvosi működésének állomáshelyei. 1784-ben meghívták egyetemi tanárnak Göttingába, ahonnan 1786-ban ment át Páviába. Innen hívták őt 1795-ben Bécsbe a közkórház igazgatójának és klinikai profeszszornak, és megbízták a katonai egészségügy megszervezésével. 1804-ben fiával, Józseffel együtt Vilnába költözött. Klinikai professzor volt, míg fia ugyanott a pathológia tanára. 10 hónappal utóbb már Szentpétervárra utazott, ahová Sándor cár hívta meg kezelőorvosának, s egyben az ottani orvos-sebészeti akadémia tanárának. 1808-ban ismét Bécsben volt. Rövid freiburgi tartózkodását leszámítva, 1821. április 24-én bekövetkezett haláláig már ott maradt. — Főművének 1. kötete 1779-ben jelent meg. Másik jelentős művének a „De curandis hominum morbis Epitome"-nak 1. kötete 1792-ben látott napvilágot. 1809-ben Napóleon is kikérte orvosi tanácsát, és meg szerette volna tenni párizsi egyetemi tanárnak. /. P. Frank (1745—1821) úgy vonult be az orvostörténeti köztudatba, mint az újkori közegészségügy megteremtője. Önéletrajzában ő maga vall arról, hogyan lett azzá : „Mielőtt elhagytam az egyetemet, Von Overkamp titkos tanácsos — (egyébként az orvosi kar dékánja a heidelbergi egyetemen) — hivatott magához. ,Ön' — mondta —, nagyon tehetséges, s ugyanannyira szorgalmas . . . Ezért gondoljon már most valamilyen tárgyra, amin előszeretettel dolgozna hivatalos elfoglaltsága mellett. Elvárom, hogy három napon belül közölje ' . . . Mentő indokaimat nem fogadták el, és a meghatározott időre hivattak. Mennyire zavarban voltam időközben! Félve léptem tanárom elé, és azt mondtam, hogy végigszemléltem minden tudományágat anélkül, hogy egyet is találtam volna, amelynek jobb betöltéséhez értenék. ,Egy gondolat', mondtam, ,különösen megszállt engem köz-