Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 62-63. (Budapest, 1971)
ADATTÁR - Kapronczay Károly: Regéczy Nagy Imre (1854—1891) levelei a boszniai okkupáció idejéből
minthogy másúton élelemhez jutni úgy se volt kilátásunk, mert az ezred teherszállítmánya ilyen sáros nedves időben csak felette lassan haladhatott előre, szét osztották a rabolt húst, hogy ebédet készíthessenek belőle ; mire azonban a szétosztással készen voltak, már új parancs jött, hogy tovább kell menni, és majd csak a legközelebbi állomáson főzni. . . ." 3. REGÉCZY NAGY IMRE LEVELE REGÉCZY NAGY MIKLÓSHOZ (Bjelina, 1878. szept. 29.) „Kedves apám! Ha jól emlékszem a Turici fensíkon maradtam elbeszélésemmel. Turicnál egy megszökött bégnek otthon hagyott javaiból az ezred táplálkozására egy hordó zsírt egy hordó sajtot, egy csordát és néhány lovat foglaltunk le, természetesen minden fizetés nélkül. Kenyerünk se a legénységnek, se nekünk nem volt. Az itteni nép kukoricza máléval és hamuba sült gabona lepénnyel él, én is maiét vettem magamnak, s azzal csillapítottam meglehetős nagy éhségemet. Délben a legénységnek néhány ökröt vágtak, a tiszteknek pedig nyársra húztak egy juhot és megsütötték, nagyon jó étvággyal ettünk belőle, mert már Babina Greda óta nem láttunk meleg ételt. Délután Í5 20 órakor parancsot kaptunk a tovább indulásra Breka felé. Igen nehéz utunk volt, hegyre fel, hegyről le az út felét csaknem gyalog tettem meg, hogy a lovamat kíméljem, mert a lónak se kis dolog, 5—6 órát folytonosan menni kivált ha egy mázsánál nagyobb terhet hord a hátán. Éjjféltájban Dubrawába értünk, a hol már egyszer Szapárynak nagy csatája volt. Az ezred itt letelepedett, nekem azonban tovább kellett menni, mert a második bataillon a melynek orvosa vagyok előre küldték előcsapatnak. Itt már a vidék veszélyesebb mint eddig volt és az ezrednek el kell készülve lenni az ellenállásra, nem szabad magát meglepni engedni. Előbbre mentünk mintegy másfél órányira, a mikor az őrnagy megállította a zászlóaljat és pihenést vezényelett — csaknem kidőlve a fáradságtól és nem is bírták volna az embereink, kimerülve dőltünk jobbra balra az árokba. Wlkolinszky meg én egy más mellé heverve csakhamar elaludtunk. De nem sokára sorlövésre ijjedtünk fel. A meglepetés kikerülése végett különféle irányban őröket küldött szét az őrnagy, és több irányból hallatszott most a lövés, két huszár — a kik hírvivő minőségben jöttek velünk — nyargalva jöttek jelenteni, hogy a Tinja 1 hídjánál törökök vannak, a kik meglátva embereinket rajok lőttek. Nosza ugráltunk fel, a ki a legfáradtabb volt es elfelejtette a fáradságot, mindenki olyan jó engedelmes katona lett egészen csodálkoztam rajta. Én velem természetesen nem gondolt senki, sorba állítottam tehát a sebesülthordozókat, szétbontatva a hordó-ágyakat, s gondolva hogy esetleg szükség lehet rám, lóra ültem és mentem a zászlóalj után. Az ellenség számáról fogalmunk se volt, és ez volt az a mi engem a legjobban aggasztott. De parancsunk "' A Száva kisebb mellékfolyója.
