Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 62-63. (Budapest, 1971)
KISEBB KÖZLEMÉNYEK - R. Pető Mária: Adatok az állatgyógyítás ókori történetéhez
Költő kortársa, Vergilius Georgica c. munkájában a tőle megszokott képek elevenségével írja le a betegség tüneteit 9 : „amelyik oldalog és csak a hűs árnyék felé ballag, kelletlen csak a fü tetejét csípdesgeti lustán, elmaradoz, vagy a rét közepén leterülve legelget s késő éj idején egyedül kullog be az ólba : üsd le a bajokozót, mielőtt a ragály veszedelme rá nem tör, hogy utóbb végigfertőzze a többit" A Nero császár korában élt szerző, Columella legrendszeresebb, legtöbb gazdasági tanácsot magában foglaló műve számunkra is nélkülözhetetlen forrás az állatgyógyítás történetének vizsgálatánál 10 . Gyakorlati megfigyelések alapján több száz éves tapasztalatokat gyűjtött össze a gazdák számára, melyeket ügyes állattenyésztő egyedül is el tud végezni, állatorvosi segítség nélkül. Columella az állattenyésztést állatfajonként tárgyalja, így a gyógyítás is mindig a megfelelő fejezetek végén található. Beszél a szarvasmarha, ló, kecske, juh stb. gyógyításáról, a fiatal állatok kiheréléséről, recepteket ad a beteg állat gyógyszereinek elkészítéséhez. Más szerzők, így id. Plinius, Pálladius és Pelagonius műveiben is hasonló tanácsokkal, gyakran elődeik idézeteivel találkozunk. Az egyetlen, teljes egészében ránkmaradt ókori állatorvosi szakkönyv a III. Valentinianus császár korában (425—455) élt P. Vegetius Renatus „Mulomedicina" címet viselő munkája. A könyv, amely szakemberek számára készült, kései latin nyelven íródott, görög terminus technicusokat használ, ezért számunkra már nehezen olvasható mű. Azonban ez nem magyarázza azt a sajnálatos tényt, hogy az ókor hazai kutatói szinte teljesen mellőzték ezt a páratlan értékű írást. Magyar fordítása, de még ismertetése sem készült el napjainkig 11 . Természetesen nem kívánhatjuk, hogy akár egy klasszikus filológus vagy egy gyakorló állatorvos próbálkozzék a mű lefordításával, ez esetben egy szerzőkollektíva lenne alkalmas e régóta hiányzó munka feldolgozására. (Megjegyezni való, hogy a forrásműben szereplő latin vagy görög kifejezések nyelvi szótár segítségével nem fordíthatók, ellenben igen jól értelmezhetők mai állatorvosi műszótár segítségével!) Kétségtelenül érdekes lenne a mű vizsgálata nyelvi, tudománytörténeti szempontból, talán még a népi orvoslási móddal való összevetése sem lenne érdektelen. Vegetius sokat olvasott szerző, felhasználja munkájában a megelőző korok szellemi örökségét, gyakorlati eredményeit, s bár gyakran hiányzik önálló ítélete, egy nagy kornak állatorvosi ismeretére következtethetünk belőle. Műve 4 részre oszlik, utolsó ötödik részként Gargilius munkáját is tartalmazza a szarvasmarhák gyógyításáról. Aprólékos gonddal előbb a betegségek tüneteit, » Vergilius: Georgica. III. 464—469. Ford. Vietorisz József. Bp. 1936. 10 Columella : De re rustica libri XII. 11 Az 1574-es Zsámboky-féle kiadásnak ma már csak tudománytörténeti érdekessége van.
