Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 62-63. (Budapest, 1971)
KISEBB KÖZLEMÉNYEK - R. Pető Mária: Adatok az állatgyógyítás ókori történetéhez
aztán a gyógyításuk módját tárgyalja. A Mulomedicina 4 könyvében nehéz tematikai csoportosítást találni, talán csak annyit, hogy az I. könyv a 7 leggyakoribb betegséggel: humidus (vizenyősség), aridus (szárazbetegség), subcutaneus (bőr kötőszöveti megbetegedés), articularis (ízületi baj), elephantiasis (elefántkór ; tárgykór), subrenalis (vesebaj), farciminosus (felfúvódás) foglalkozik 12 . Előbb adja a tüneti leírásokat (signa morbi), majd a gyógyítást (cura morbi) ; a tünetek leírása igen szemléletes, és ugyanakkor szakszerű is, több helyen utal a betegség előrehaladottságának fokozataira is. A gyógyításhoz többnyire növényi, ritkábban ásványi anyagokat ajánl, mindenkor pontosan megadva a keverés arányát és a dózis nagyságát. A II. könyv a fej betegségeivel foglalkozik, de itt kap helyet a nemi szervek és a paták gyógyításának módja is. A II. könyvben találjuk a külső behatások okozta sérüléseket, az égési sebről, törésről, bénulásról szóló leírásokat, a vipera, skorpió, veszett kutya harapása okozta seb gyógyítását, a vemhességről való tudnivalókat. A III. könyv élettani jelenségeket tárgyal elsősorban, míg a IV. különösen a szarvasmarhák gyógyításával foglalkozik. Vegetius igen gyakran ajánlja az érvágást, mint leghatásosabb gyógymódot, de gyakran szerepel itt az óbor is, amelyet a görögök gyógyszernek tartottak. Művének bevezetőjében bírálja azokat az állatorvosokat, akik úgy kívánnak előnyhöz jutni, hogy túl drága italokat rendelnek el a beteg állat gyógyítására — talán tudálékosságuk fitogtatására, de ez utóbbi következtetést már nem vonja le Vegetius. Sajnos a szerző életéről nagyon keveset tudunk ; születési és halálozási évszámában sem foglal el egységes álláspontot a kutatás. Egyes kutatók szerint azonos az Epitoma rei militaris szerzőjével, mások tagadják ezt 13 . Az állatorvos eszközeiről, működéséről az ókorból kevés adattal rendelkezünk, A gyógyítás történetéről jelentek meg munkák 14 , de ezek kizárólag az emberorvoslással foglalkoznak. A kutya betegségeiről és gyógyításáról szóló antik szöveges emlékeket Max Omieczynski foglalta össze 15 . A PWRE Mulomedicina címszava 16 is foglalkozik e kérdéssel, és az auctorhelyek jó összefoglalását adja. Az állatorvos neve a latinban mulomedicus vagy veterinarius volt, kőemléke12 P. Vegeti : Renati Digestorum Artis mulomediciniae, libri. 1/2. Lipsiac in aedibus B. G. Teubreri 1903. 13 Hahn István: A hadművészet ókori klasszikusai (Bp. 1963) c. mű képviseli az előbbi nézetet. u Korbuly György: Aquincum orvosi emlékei. Diss. Pann. I. 3. Bp. 1934; Kiss Ákos: Rómaikori egészségügyi emlékek Veszprémben, Veszprémi Népújság, 1954. VIII. 1.; Kiss Ákos : Therapia Hungarica 1955. 25—29.; Buday Árpád—Járó Béla : Rómaikori szórványos leletek Erdélyből. Dolgozatok 1913. Kolozsvár, 252—264.; S. Leff—V. Leff: A varázslástól a modern orvostudományig. Bp. 1957.; Székely Sándor: Az orvostudomány története. Bp. I960,; M. Talanelli: Chirurgia nell* antica Roma. Torino 196.; M. Muri: Der Art im Altertum. München 1962.; Réti Endre: A gyógyító ember. Bp. 1963.; Kempler Kurt: A gyógyszerek története. Bp. 1964. 15 M. Omieczynski : Hundezucht und Hundekrankheiten in der Literatur des Klassischen Altertums. Diss. Berlin 1924. 16 K. Hoppe: Mulomedicina. PWRE XVI. Band. Stuttgart 1935. 503—513.
