Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 62-63. (Budapest, 1971)
KISEBB KÖZLEMÉNYEK - R. Pető Mária: Adatok az állatgyógyítás ókori történetéhez
tartozó szabademberek voltak. Tudományuk fejlettségével, módszereikkel a magyar szakirodalomban Hutyra Ferenc foglalkozott. Egyiptomi falfestmények, domborművek között találkozunk olyan jelenettel, ahol az állatokat gondozzák vagy az állat ellésénél segédkeznek 3 . Papirusz leletek, görög szerzők adatai szólnak amellett, hogy a magas színvonalú emberorvoslási ismeretek mellett az állatok gyógyításának is megvoltak a szakemberei ebben az időben. A hazai szakirodalomban Kuhárszky Tihamér foglalkozott e kérdéssel 4 . Az ókori Görögország nagyot lépett előre a gyógyítás tudományának terén is. Olyan név, mint Hippokratészi fémjelzi ezt a korszakot. A fejlett emberorvosi ismeretből joggal következtethetünk az állatorvoslás magas színvonalára is. A görög állatorvos neve hippiatrosz, a hipposz (ló) szóból származik, feltehetőleg azért, mert leginkább a lovak gyógyítására helyezték a fő súlyt, amelyben közrejátszhattak katonai érdekek is. A görögök híres lótenyésztők voltak, már a homéroszi eposzokban is így jelennek meg. Később pedig Xenophon Hippologia c. művével e szakirodalom megteremtőinek is őket tarthatjuk. A legtöbb görög állatorvosi munka elveszett, ezeket többnyire római kori szerzők idézeteiből ismerjük. Az ókori Rómában széles körű agrárirodalom bontakozott ki, mely munkák nagyrészben ránk is maradtak. Sajnos azonban az állatgyógyítással foglalkozó fejezeteik a legkevésbé szakszerűek, inkább a gyakorlati gazda szemével nézik a kérdést, és rengeteg babonás elképzelést dolgoznak fel. Cato még a ráolvasás szokását is helyesnek tartja az állatok egészsége megőrzésének érdekében 5 . A gyakorlatias gazda szemével nézve a birtokot, azt ajánlja a ház urának, hogy a felesleges termékek mellett adja el a kivénhedt ökröket is 6 . Az i. e. I. sz.-ban élt tudós államférfi és író, a régiségtan és nyelvészet kedvelő Varró, Rerum Rusticarum Libri III. c. munkájában bőséges adatokkal szolgál állatgyógyászati ismereteiről. A babonás elképzeléseket már nem hiszi el, de mint érdekességet leírja. A betegséget „vagy a lázból vagy a hideglelésből ismerjük fel, nyitott (az állat) szája, szapora, nedves a lélegzete, a teste forró" 7 — írja. Majd a beteg állat gyógyítását tárgyalja, hogy úgy mondjam az állatorvos megérkezéséig mintegy elsősegélynyújtás szerűen: „Vízzel kell borogatni, olajjal és borral kenegetni, megvonni az élelmet, és rá kell tenni valamit, nehogy a hideg lelje, a szomjúzónak langyos vizet kell adni. Ha ezek a módok nem használnak, le kell vezetni a vért, különösen a fejből. Minden betegségnek más az oka, hasonlóképpen minden állatnál mások a jelei. Ezeket az állatorvosnak kell tudni" 8 . 3 I. H. Breasted : Egyptian Servant Statues é. n. Pl. 4. a. 4 Kuhárszky Tihamér : A régi egyiptomiak állatkultusza. Term. Tud. Közlöny. Bp. 1931. 5 Cato : A földművelésről. Ford. Kun József. Bp. 1967. XCLI és CXL fej. 6 Cato i. m. III. 7. 42. 7 Varró r. r. II/l.: M. Nisard i. m. * Varró i. m.
