Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 62-63. (Budapest, 1971)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK - Tinódi Gábor: Hegedűs Sámuel egészségtani előadásai a Bethlen-kollégiumban

A kurzus hátralevő része a két korabeli legveszedelmesebb járványos betegséggel, a pestissel és a himlővel foglalkozik. A pestist tárgyalta a legrészletesebben, a XIX. század elejének felfogása még mindig ezt a járványos betegséget tartotta a legveszedelmesebbnek. Ahová behatol „több kárt tészen ott, mint akármely véres hadakozás", írja a kurzus írója. Ezért elsősorban a megelőző intézkedéseket ismertette Hegedűs. Ezek a következők voltak: minden összeköttetés megszakítása a pestises helységgel, határzár, vesztegzár kihirdetése, a levelek megfüstölése, gyapjú, gyapot, vászonnemű behozatalának teljes eltiltása. A második intézkedés, a szigorú határzár mellett, a határon átszökőknek halálos ítélettel való büntetése volt. Emellett a lakosságot rendeletek és újságok útján kellett figyelmeztetni a fenyegető veszélyre. A hatóságok feladata eszerint az volt, hogy a lakosságot előzetesen felvilágosítsák és emellett megtegyék a szükséges óvóintézkedéseket. Az intézkedések második szakasza akkor kezdődött el, amikor a pestis már az országban jelentkezett. Ekkor az illető helyiséget vagy pedig utcarészt katonai kordonnal kellett elzárni. Azután a helyiségen kívül ispotályt állítottak fel, ahova „az orvosok és gondviselők . .. tisztességes és jó jutalom mellett meghivattassanak" (137. 1.). Figyelemre méltó a következő megállapítása „A pestis a már különben is megrögzött félelmet a nervusok meggyengítése által nevelni szokta .. • ilyenkor a betegek között az elcsüggedésnek szinte annyi áldozattya szokott lenni, mint magának a nyavalyának" (138.1.). A betegség szerencsés lefolyását, a betegek gyógyulását tehát Hegedűs a korabeli legjelesebb orvosok tanítása szerint igen helyesen lelki tényezőktől is várta, és fontosnak tartotta, hogy a betegek bízzanak felgyógyulásukban. A továbbiakban a hatóságok kötelességévé tette, hogy minden segedelmet megadjanak az elkülönített szerencsétleneknek. „Nemcsak a testi, de a lelki orvosra is van szükség a betegek körül" (138. 1.), írja a jegyzet írója, aki professzorának és a kor orvosainak dialektikus gondolkodását őrizte meg számunkra, és az orvostudomány fejlődése szempontjából fontos gondolatokat jegyzett le. Ezeknek megvalósítását azonban a korabeli orvos és az enyedi professzor is csak vallás vigasztalásától várta. A negyedik intézkedés a holtak eltemetésére, az ötödik a gyógyuló betegekre, ruhájukra és ágyneműjükre vonatkozik. Ezeket el kellett égetni, a betegek lakóhelyéről pedig le kellett verni a vakolatot, és a házakat újra meszeitették. A következő fejezet a pestis elterjedésének történetéről, külső tüneteiről és felhasználható gyógyszerekről, illetőleg megelőző eljárásokról szól. Hegedűs a betegségnek következő, már régebbi munkákból elég jól ismert tüneteit sorolja fel: „az erőnek nagy elszakadása, gyenge borsodás ... a fül tövén vagy nyakán való daganat, mely elébb kemény, de azután kifakad és mind beljebb eszi magát, azután a nagy izzadság, delirium . ." (140. 1.). Ezután megemlíti, hogy George Baldwin alexandriai angol konzul megállapítása szerint „azok közül, akik olajjal kereskedtek és azt hordoztak, egy is egész Egyiptomban el nem kapta" a pestist (141. 1.). Erre figyelmeztette az orvosokat, és utasítása szerint Szmirnában eredményesen folytatták a következő kúrát: a betegeket napjában háromszor bekenték faolajjal, gyenge izzasztókat adtak, a daganatra „szitató és érlelő flastromot" tettek, negyven napig hústalan kosztot adtak. A betegápolóknak ugyancsak ajánlotta, hogy használjanak „viaszos vászon-