Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 62-63. (Budapest, 1971)
KISEBB KÖZLEMÉNYEK - Birtalan Győző: François Xavier Bichat, 1771—1802
Különösen nagy lendületet vett ez a kritika, amikor Haller az ingerelhetőség, érzékenység és kontraktilitás jelenségeit pontos, megismételhető kísérletekkel definiálni tudta. Ekkor úgy látszott, hogy megtalálták az élettevékenységre jellegzetes alapjelenségeket és az addig kikölcsönzött fizikai-kémiai fogalmak mellőzhetők. A barokk racionális medicina pedig nem tudta kifejezni a szervezet rugalmas, alkalmazkodásra képes, fejlődő és újra képződő folyamatát. Az elmélet hitelét az is rontotta, hogy lényegében spekulatív alapokra épült. Elnagyolt általánosításokból indult ki, de nem volt módszere a részek működésének megismerésére és elemzésére. A vitalisták viszont fellelkesülve a halleri kísérletek eredményein egyre tudatosabban kezdték tanulmányozni a szervek önálló aktív tevékenységét. E kutatások természetesen különböző színvonalon és sikerrel folytak. Számos irányzat bontakozott ki ebben a mozgalomban, némelyikkel tárgyunkhoz tartozóan, röviden foglalkoznunk kell. Skóciában kialakult Cullen úgynevezett neuropathológiai iskolája. Ebben úgy tartották, hogy szinte valamennyi kórfolyamat idegrendszeri zavarral hozható összefüggésbe. Beidegzési zavarra vezették vissza például a vérpangást is. A livid arcszínt és a hűvös végtagokat a calor animalis hiányának vélték és az egészet végeredményben az izomgyengességgel analóg folyamatnak tartották. Úgy gondolták továbbá, hogy a harag, ijedtség állapotában az anyatej, epe maró-mérgező hatásúvá válik. Speciális lázelméletet dolgoztak ki, melyben a szívet serkentő és az ereket összehúzó ideghatás játszaná a főszerepet. Bichat ezt az irányzatot nem sokra tartotta és következetesen cáfolta. Véleménye szerint „mindaz, amit különböző írók, főleg Cullen a nervosus hatásokról az agynak az artériás rendszerre való befolyásáról írtak, bizonytalan, illuzórikus és ellentétes a kísérletekkel" 1 . A vitalista mozgalom egy másik jellegzetes ága a montpellier-i iskola volt. Ez az ősi egyetem mindig hippokratészi szellemű tanítást közvetített. Újszerű módon folytatta ezt, amikor a 18. században Stahl tanait fejlesztették. Egyik vezéralakja, Bordeu szerint nemcsak az ideg- és izomrendszer szilárd részei, de a nyirokmirigyek is aktív vitális tevékenységűek. Azaz a secretio nem pusztán fizikai szűrőfunkció, mint addig tartották. Szerinte a test minden részének megvan a vie propreja, mely a sensibilitas és motilitas révén irányítja működését. Hatott még ebből az iskolából Bichatva Barthez, és közvetlenül Philipp Pinel, aki Condillac filozófiájának hatására elemezte az ép és kóros funkciókat, elkülönítette a membrana mucosát és serosát, feltételezte, hogy a betegség a szövetek és szervek alteratiója. E gondolatait a Nosographie philosophique című kiadványában publikálta. A cím is érzékelteti, mennyire közel állt még a természettudomány a bölcsészeihez. Mint már említettem, ennek a kibontakozásnak sokféle árnyalata volt. Ugyanazokkal a fogalmakkal találkozunk John Huntemél, Mesmemél, Brownnál, Bichatnál, Broussaisnál, Hahnemannál, hogy csak néhányat említsek ebből az igen különböző értékű névsorból. Érthető ezek után az is, ahogy Bichat erről a 1 Bichat, F. X. : Anatomie général appliqué a la physiologie et a la medicine. Paris 1812. II. 313.
