Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 62-63. (Budapest, 1971)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK - Bugyi Balázs: Franz Anton Mesmer és magyarországi tartózkodása

Horeczky felesége, bedeghí Nyári grófnő sírva kiáltozta, hogy a „bolond Mesmer férjét sírba fogja vinni*'. Ismételt „mágnesezések" révén a nyaki görcsök és fájdalmak egyidőre teljesen megszűntek. Felesége kívánságára a család állandó háziorvosa, Ungerhoffer doktor felkereste a kastélyt, ahol immár Horeczky „táncolt és vidáman hegedült" Seifert feljegyzései szerint. Azonban rövidesen ismét jelentkeztek a nyaki görcsök és fájdalmak, amikor ennek gyógyítására Mesmer további delejezést javasolt, annak hatásától félve Horeczky a kezelést nemcsak elutasította, hanem egyenesen azt hangoztatta, hogy inkább meghal, de a delejezés okozta fájdalmakat nem tűri el. Ilyen körülmények között Mesmer a gyógykezelést abbahagyta és Bécsbe hazautazott. A betegen nyaki görcsök és fájdalmak Mesmer távozása után többet nem jelentkeztek. Mesmer útjáról és magyarországi tartózkodásáról 1812 április havában Seifert az akkori neves folyóiratban, az „Asklepion"-bari számolt be. Ott leírja Seifert, hogy Mesmer rohovi tartózkodása idején a környék lakóit is gyógyította. Szoboticsról egy „tüdőfekélyes" (tüdőtályogos?) beteg kereste fel, aki a leírás szerint igen súlyos állapotban volt. A delejezésre, később egyszerűen mutató ujja mellének szögezésére tömeges gennyes váladékot köhögött ki a beteg, aki ettől lényegesen megkönnyebbedett. Szlovák parasztok is tömegesen felkeresték Mesmert, aki őket „delejezéssel" gyógyította. így érthető, hogy Rohov elhagyásakor egész tömeg búcsúztatta a mágnessel gyógyító „csodadoktort". III. Mesmer Bécsbe visszatérve kezdetben jó gyógyeredményeket ér el és igazi „divatorvossá" válik. Eljárása egész Európában elterjed és számos követőre talál. Egy vakon született zongoraművésznő állítólagos meggyógyulása során keletkezett botrány, majd az annak nyomán meghozott császári határozat elűzi Mesmert Bécsből, Párizsba utazik, ahol hamarosan a lelkes követők tömege veszi körül. Az eljárást alkalmazó és Mesmert követő d'Eslon párizsi orvosprofesszor annyira meggyőződéses híve a „delejes" gyógyításnak, hogy megmarad a „mágneses" gyógyítás mellett akkor is, amikor a párizsi egyetem határozottan elítéli Mesmer tanításait, és így egyetemi tanári tevékenysége is nehézzé és akadályozottá válik. Párizst hamarosan elhagyja Mesmer, Bécsbe utazik, majd onnan svájci szülőfalujába tér vissza, ahol szegényen, elfelejtve és magára hagyottan 1815-ben meghal. Halálát követően rövid időre még egyszer feléled a „mesmerismus". Berlinben Karl Christian Wolfart, Jénában Dietrich Georg Kieser, Bonnban Christian Friedrich Nasse, Drezdában Carl Gustav Cams — akiről a drezdai orvostudományi akadémia nevét is nyerte —, bár lényeges változtatásokkal, felújítják Mesmer eszméit, amelyet a ma pszichológiája és orvostudománya megfelelő kritikai átértékelés után hasznosít és bizonyos megszorításokkal alkalmaz.