Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 60-61. (Budapest, 1971)

SZEMLE KÖNYVEKRŐL - Ernst Rodenwaldt: Leon Battista Alberti — ein Hygieniker der Renaissance (Vida Tivadar)

Valóban Mondino de Luzzi 131G-ban írt anatómiai előadásai már az emberi test boncolásainak kíséretében folytak. De míg ő még teljesen az arab köntös­ben áthagyományozott galénoszi néze­tekhez ragaszkodott, egy másik bolognai tanár, Berengario da Carpi (1470— 1530) „Isagogae breves et exactissimae in anatómiám humani corporis" c. 1530 ban Strassburgban kiadott mű­vében az emberi test részeinek a leírá­sában, ahol saját észleletei ellenkeznek Galenuséival, kiadja a jelszót: „Ex­perientia sensualis est mihi auriga!" Ha később a szövegben mégis találunk kompromisszumokat, a francia Charles Estienne még messzebb megy nála. Vesaliusnak ez a párizsi diáktársa már 1539-ben befejezte könyvét „De dis­sectione partium corporis humani", amely külső okok miatt csak 1545-ben jelent meg a könyvpiacon. Ebben meg­lepő eredményekre jutott, amelyek kö­zül a legfontosabb a hátgerinc középső csatornájának a felfedezése. Maga Vesalius is csak fokozatosan szabadult meg Galenus elavult néze­teitől, mint ez műveiben — többek között pl. az ember alsó állkapcsának ábrázolásán és leírásán — megfigyel­hető. A vérkeringéssel kapcsolatban egy olasz anatómus, a ferrarai Giovanni Battista Canano 1546-ban a regens­burgi birodalmi gyűlés alkalmával kö­zölte Vesaliusszal, hogy billentyűket fedezett fel a vena azygosban, a venae renalesben és a venae sacralesben. Vesalius Galenus nézeteinek hatására nem fogadta el a létezésüket. Bár 1543 júniusa, amikor a kolofon adatai szerint Vesalius „Fabricája" Bázelben elhagyta a sajtót, kétségtele­nül történelmi fordulópontja a modern anatómia fejlődésének, fényében nem szabad elfeledkeznünk Vesaliusnak ugyanerre a célra törekvő előfutárairól és kortársairól, akik a hagyományos nézetekkel szembeni kritikai állásfog­lalásukkal előkészítették a talajt nagy­nevű kortársuk sikeres „áttörése" szá­mára. Vida Tivadar Ernst Rodenwaldt : Leon Battista Al­berti — ein Hygieniker der Renais­sance. Heidelberg, Springer Vlg. 1968. S. 104, T. 1 A kötet a Heidelbergi Tudományos Akadémia Matematikai és Természet­tudományos Szakosztálya közlemé­nyeinek 1968. évi 4. értekezéseként látott napvilágot, és azt az előadást tartalmazza, amit az időközben (1965. június 4.) meghalt szerző 1965. feb­ruár 20-án tartott az említett Akadé­mia teljes ülésén. A bővített szöveget még elkészítette, de az előszó végleges formába öntése és a sajtó alá rende­zés már Jusatz J. Helmut munkája. A könyv I. része (10—30. old.) Alberti életével és „De re aedificatoria" c. művének előzményeivel foglalkozik. A II. rész tárgya Alberti ezen művének számos egészségügyi vonatkozása (30— 101. oldal). III. fejezetként rövid be­fejezés és szakirodalmi jegyzék (101 — 104. old.) zárja a méltatást. Az Albertiek egyike a középkori Fi­renze híres patrícius családainak, amely a XIV. sz. utolsó éveiben egy párt­viszályban alulmaradt, s így több mint 30 évre kivetették őket a város életéből. E számkivetés idején szüle­tett Genovában 1404-ben Lorenzo Alberti természetes fia, Leon Battista. Páduai trivium és quadrivium után Bolognába került, hogy jogot tanuljon. Apja azonban csakhamar meghalt, rokonai kiforgatták vagyonából. Anyai nagybátyja, Alberto Alberti közvetíté-

Next

/
Thumbnails
Contents