Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 60-61. (Budapest, 1971)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK — ELŐADÁSOK - Perjés Gábor: Balassa János szerepe a magyarországi urológia előtörténetében

alakzatú és roncsolt külméjű daganat foglalta el, melyen sem a makknak, sem a fitymának legkisebb nyoma nem volt többé. „A dudorok részben pusztuló állapotúak, másrészt buján emelkedőek voltak, s közeikben több helyen szennyes színű mély barázdák vályúitok, melyeken a beteg állításaként vizeléskor húgy csurgott ki. Egészben többé kevésbé szemcsés alkatú s mindenütt hámnélküli volt a dag felszíne, összeállása egyaránytalan húsnemű, fájdalmatlan, erősebb nyomásnál két oldalról a szemcsék közeiből sajátszerű kásás anyagot ömlesztő." A daganat a beteg állítása szerint fityma alatti keményedéssel kezdődött két évvel a jelentkezés előtt. A műtétet galvanocaustikus eszközzel május 10-én hajtották végre. A készülék működésbehozatala után a kacsot közvetlenül az álképlet mögé helyezve, mind szűkebbre húzták össze. Fájdalom csekély volt a néhány percig tartó beavatkozás alatt. Vérzéscsillapításra nem volt szükség. Ezután a húgycsőnyílást kutasszal felkeresve katétert vezettek fel. „Harmadnapra kezdett a csonk környezete duzzadni és vörösödni ; gennyedés pedig tizednapra jelentkezett ; huszadnapra a pörk egészen levált, mire a gyógyulás részint összehúzódás, részint sarjadzás útján negyedik hétre sima és egyirányos heggel a lehető legtökéletesebben ment végbe." Mindvégig a gyógyulás folyamán húgy csap volt rögzítve. VI. Balassa működése idején a betegségek leírásában az egzakt kórbonctani vizsgálatok törtek előre, így a húgycső-strictura körüli fogalmaink is feltisztulóban voltak. A vita a régi és az új iskola között a „húgycsőszorok" görcsös, ill. szervi (organikus) eredete között továbbra is fenntartotta magát. Ennek magyarázata abban rejlik, hogy a húgycsőszűkület súlyos, de halállal ritkán végződő betegség lévén, ritkán képezhette kórbonctani vizsgálat tárgyát. A múlt század közepén a bécsi nagy kórház kórbonctani múzeumában is csak 8 ilyen tárgyú készítményt őriztek. Balassa határozottan fellépett a húgycsőgörcs és hólyagaranyér „kettős kórábrándja" ellen, melynek leple alatt számos organikus szűkület korlátlanul roszszabbodhatott.

18 Ilyen és hasonló elméletek szabad burjánzása, a kezelés reális lehetőségétől fosztotta meg a gyakorló orvosokat, s a „húgycsőszorok" jelentős kontingensénél húgycsősipoly kialakulásához vezetett. Balassa a „húgycsőszorokról" írt tanulmányában modern kórszövettani képet ad az elváltozás kifejlődéséről. A húgycső lobja „rostonyadús" (fibroplastikus) izzadmányával és annak későbbi „rostosulási folyamatával" a húgycső valamennyi rétegét kérges képletté alakítja át. A fekélyesedési folyamat a nyálkahártya alá terjed. A keletkező hegszövet kívülről porcszerű csomóként tapintható. A hegek körkörösek, rögösek, hosszanti irányban lefutóak, és a húgycső űrterét szűkítik. A szűkületek mögött lfi Balassa János : Adalék a húgycsőszorokhoz (strct. urethrae) kórtanához. — Orv. Hetil. 1860. 13. sz. 13 Orvostörténeti Közlemények 60—61.