Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 60-61. (Budapest, 1971)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK — ELŐADÁSOK - Perjés Gábor: Balassa János szerepe a magyarországi urológia előtörténetében

Meglepő statisztikájában, hogy a köves megbetegedés leggyakrabban fiatal egyéneknél fordul elő', mivel 100-ra ment azok száma, akik 16 éven aluliak voltak. Ehhez a szerző hozzáteszi, hogy a gyermekkórházban ezen idő alatt 49 húgyköves kisgyermeket tartottak nyilván, ebből azt a következtetést vonja le, hogy „nálunk kiválólag a gyermek- s ifjúkor vannak a húgykőbántalmaknak alávetve". Viszont itt említi meg Ivánchich 33 magyar betege közül csupán két 18 éves egyén fordul elő, a többi mind érettebb korú. Foglalkozásra nézve a földművesek aránylag a leggyakrabban szenvednek a fenti bajban, mivel egyrészt a népesség legnagyobb részét alkotják, másrészt Balassa arra az eredményre jut, hogy a húgykőbaj a „szegényebb sorhoz" van kötve. Az éghajlat az ország nagy részében azonos, a döntő különbséget csak az életmódban és a táplálkozásban lehet keresni. Míg a jobb módúak és gyermekeik asztalára a könnyebben emészthető táplálékok, tejes és húsételek kerülnek, addig a szegényebbek fő táplálékát hüvelyesek, káposzta, burgonya és egyéb nehezen áthasonítható anyagok alkotják. Kémiai elemzés során a 12 évi 135 kőbeteg közül 122 találtatott műtétre alkalmasnak. A kőgyűjteményében 83 kő maradt fenn. Ezután részletesen elemzi az egyes kövek összetételét, majd tanulságként a következőket vonja le : a húgykőnek a magva adja a kő létéhez és gyarapodásához az első mozzanatot. Balassa abból a körülményből, hogy a 20 nem egynemű összetételű kő közül 12-nél, valamint a 63 egynemű kőnél 20 darabban szintén sóskasavas vegyület képezi a fő alkatrészt, azt a következtetést vonja le, hogy a húgykőbajnak támadását nálunk „jobbadán a vizeletnek sóskasavakban, azaz : széneny-vegyületekben bővelkedő mivoltában" kell keresnünk. Ezek az anyagok a hazánkban szokásos étkezések alkatrészeiként jutnak a szervezetbe. A sebészeti klinika gyűjteményének 20 db összetett köve közül 12 sóskasavas, 8 húgysavas maggal bírt, „vilsavas" (phosphat-P. G.) vegyület egy alkalommal sem alkotott kőmagot. Balassa pontos statisztikus elemző módszere, szemben kora bilharziasisos és egyéb kissé tudománytalan, misztikus elméleteivel eljut odáig, hogy a vizeletben a húgysavas, sóskasavas alkatrészek bősége (az egyoldalú táplálkozás eredményeként) hajlamosít a kőmagok kiválására. Gyulladás okozta phosphorsavas vegyületek felszaporodása, másodlagosan a már meglevő kőnek felrakodás által való megnagyobbodását okozza. Szigorú logikája, a ma kutatójának is figyelemre méltó összefüggést tárt fel, amikor a húgykövesség létrejöttét az anyagcsere károsodásaként, s a gyógyító beavatkozást az ebbe való beavatkozásban látja. „Vájjon a sóskasavas és húgysavas vegyületekre, mint a kőképződésnek önmagukban is elégséges tényezőire gyakorolt gyógyhatás — ha ez általában az életműködés körében vegyileg lehetséges — nem volna-e a legésszerűbb s legcélszerűbb eszköz a húgykő képződésének, kiújulásának, vagy legalább nagyobbodásának meggátolására?" Balassa jól látta a különböző összetételű kövek és a vizelet vegyhatásának kapcsolatát is. „Nálunk vilsavas vegyületü és főalkatrészű köveket kísér mindannyiszor nagyfokú hólyagtakár, mely a betegeknek hosszasabb nyugalma és kellő gyógykezelése mellett is csak kevéssé szokott tágítani. Ily betegeknek vizelete mindannyiszor égvényes (lúgos-P. G,), míg a sóska és húgysavas kőbetegeké savanyú vegyhatású."