Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 60-61. (Budapest, 1971)
TANULMÁNYOK - Ormos Pál: Hódmezővásárhely egészségügyi fejlődése
önzetlen munkája a város orvosainak egy részét is magával ragadta, és ezek is önzetlenül segítettek a kórház fellendítésén. 1886-ban már 325 beteget ápoltak a kórházban, 1887-ben pedig már 63 szemészeti, köztük 32 hályogműtétet végzett Imre József. Ebben az évben dr. Dienes Kálmán gyakorló orvos 14 nagyobb sebészeti műtétet is végzett. Mindkettőjük munkájában segítettek dr. Hahn Dávid és dr. Bakay Lajos gyakorló orvosok. Ezen idők egészségügyi ellátásáról megrázóan ír az idős dr. Imre József visszaemlékezéseiben, 1930-ban : ,,A bizalom fél századdal ezelőtt majdnem tökéletesen hiányzott városunkban ; hiányzott a szükséges szilárd talaj : a lakosság bő és kedvező tapasztalása ; hiányoztak az építő munkások, mert a városban 1870.-ban csak öt orvosdoktor és két sebészmester működött ; hiányzott az a templom : a kórház, mely számos sikerrel térítette volna az embereket az új hitre : az öntudatos egészségápolásra és a betegek okszerű, alaposabb gyógyítására. Fájdalommal kell bevallani, hogy néhány kuruzslónak több hitele volt, sőt több forgalma is, mint az orvosok némelyikének. A mai orvos, a mai közönség nem tudják elképzelni azt a kétségbeejtő helyzetet, a gyógyításnak azokat a nehézségeit, a sikertelenségnek azoknak a nem orvosokban rejlő okait, melyek a mi lelkünket éjjel-nappal kínozták. Az elkésett, holtukig kuruzsolt betegek pusztulása, a csodatételek várása egy látogatás alatt, a jobbmódúaknál is feltűnő egészségrontó lakásviszonyok, amelyeket nem részletezek, mert érettük nem vádolhatok senkit — csatlakozva más, még akkor sokkal nehezebb viszonyokhoz, — megrendítő emlékezések. Gondoljuk el, milyen borzasztó kötelesség volt diftériásokat kezelni serum nélkül, műtéteket (csak aprókat) végezni, néha szemeket operálni kokain nélkül, elháríthatatlan sebészeti és szülészeti feladatokat vállalni antisepsis és asepsis nélkül! Minden mai fiatal orvos elborzad az ilyen helyzet elképzelésére. És sok kínos tragédiát átélni kórház nélkül! Mi öregek, akik még életben vagyunk néhányan ebből a korszakból, úgy emlékezünk vissza mint egy lázbeteg kínzó álmaira! És mi nem mondhatjuk : >>Milyen jó, hogy nem volt igaz«. Mert sötéten és kegyetlenül igaz volt. De nem lehetett máskép. A fertőző bajok, a járványos betegségek okait, megfékezésük módját, a gyógyító szérumokat csak sokkal később hozta meg az orvosi kutatás fáradhatatlan munkája. Ebben az óriási haladásban világszerte két tényező fényeskedett az ébredező, reménykedő orvosok és betegek előtt : az egyetemek kórtani laboratóriumai és a kórház. Amazok kísérleteztek, új tényeket kutattak, emezek nagy óvatossággal kipróbálták a tudomány újszülötteit, az új gondolatokat és javaslatokat. De a kórházak más irányban is újjászülettek : világszerte nagy megfrissülés korszaka nyílt meg életünkben, részint a sebészet nagy újításai által, részint a kórházakra fordított megsokszorozódott gond és költségek miatt. A kórházak reneszánsza hazánkban is bekövetkezett nagy lassan, főként a fővárosban. A vidéken minden nagyobb városban volt valamilyen kórház, de legtöbb még a hetvenes években igen hitvány állapotban. A legtöbb város lakossága, még a szegénység is, irtózott a kórháztól. Bele csak az ment, kit erre a legutolsó szükség kényszerített. Annak fogalmával az undorító látványok, rossz levegő, bűz, lealázóan rossz élelmezés gondolata volt szorosan egybekapcsolva. Es ez a kapcsolat — fájdalom — nemcsak az emberek képzeletében, hanem a valóságban is igazán megvolt. Azt is hozzá kell tennem — ismét fájdalmasan —, hogy ez ellen a
