Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 60-61. (Budapest, 1971)

TANULMÁNYOK - Ormos Pál: Hódmezővásárhely egészségügyi fejlődése

helyzet ellen, valamint a kórház hatástalansága, visszataszító volta ellen sem a hatóság vezetőinek, sem a társadalomnak, sem az orvosoknak nem volt kifogásuk. A kórház állapota, életfolyása nem volt érdeklődés tárgya. A hódmezővásárhelyi »Varosi Magánkórháza ezelőtt ötven évvel egy, a vármegyétől átvett kis földszintes ház volt, melyben egy »gondnok« lakott családjával s melyben minden wponcot«, beteg csavargót, öreg koldust összeszámítva, talán 20—25, néha felényi ember állott orvosi »kezeles« alatt. Ez mindig kizárólag belgyógyászati volt, hiszen sebészi vagy más külső kezeléshez szükséges felszerelés, de megfelelő orvos sem volt. A kórház orvosi vezetése a város tiszti főorvosának mellékes kötelessége volt, melyre nem is kellett, nem is tudott sok időt fordítani. Ez az intézmény akkor, sőt még a nyolcvanas évek közepén is a város szervezetének valóságos szégyenfoltja volt!" Amikor e sorokat írom, e korszak fiataljai alig tudják elképzelni a XIX, század második felének egészségügyi viszonyait, amelyet Imre József ezen megrázó szavakkal jellemzett. Az ő idejében a fertőző betegségek, de egyebek is, hatalmas pusztítást végeztek. A városi tiszti főorvos egészségügyi szemléletére s általában az egészségügy akkori helyzetére jellemző 1877. évi jelentése, amely szerint „uralgó kórnemtő hurutos-lobos volt az év legnagyobb részében s csak július augusztus hónapokban bizonyult csorvás-epés jellegűnek". Bélhurut, vérhas, váltóláz, hagymáz és „vészhimlő" szedte áldozatait. Ez utóbbi miatt a polgármester újra elrendelte az oltásokat. Roncsoló toroklob „roppant nagy mértékben" uralkodott „eddig nem tapasztalt mértékben". Ebben az évben diftériában 1363 egyén betegedett meg, közülük 080 meghalt. Tehát a betegeknek a fele. A következő évben is megbetegedtek diftériában 928-an, majd 1879-ben is 504-en, s ezeknek általában a fele — 1879-ben 201 — meg is halt, A következő években is egészen az 1890-es évekig hol több, hol kevesebb áldozatot szedett rendesen a diftéria, míg csak a 90-es évek második felétől kezdve nem csökkent a Behring felfedezte diftériaszérum bevezetése következtében. Időnként a vörheny, hastífusz, himlő, vérhas, kanyaró szedte áldozatait. 1882-ben csak vörhenyben meghaltak 32o-an, 1884-ben öíi haláleset kanyaró miatt történt, és 1887-ben himlőben halt meg 132 egyén, annak ellenére, hogy folyton oltottak. Bizonyára az oltás sem terjedt ki mindenkire, és az oltóanyag sem volt tökéletes. 1890—91-ben diftériában 344, illetve 459 egyén halt meg, 1898-ban vörhenyben 121. Az orvostudománynak még alacsony színvonala, a társadalmi helyzet, a higiénés és szociális viszonyok rendkívül elmaradottsága, a lakosság nagy részének szegénysége és tudatlansága okozták a nagy halálozási számot. A XIX. sz. utolsó negyedében általában a halottak 70—75%-a harminc éven aluli volt. ]NN0-ban az elhaltak száma korcsoportok szerint a következő volt: I I 21 3,1 I I l éven alul meghalt 1— 5 évig meghalt 0— 10 évig meghalt 1 — 20 évig meghalt 1— 30 évig meghalt 1— 40 évig meghalt 1 — 50 évig meghalt 500 338 85 78 123 55 78