Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 57-59. (Budapest, 1971)
TANULMÁNYOK - Schultheisz Emil: Schoretics és a belorvostan tanítása a nagyszombati egyetemen
kor is, szembetűnik a lehető teljességre való törekvés. Valamiféle rendszer azonban, mely a különféle kórképek, illetve folyamatok csoportosításának alapjául szolgált volna, nem ismerhető fel. Az egyes kórképeket viszont szigorú és következetes beosztás szerint tárgyalja, kezdve a definitióval egészen a javasolt kezelésig. Feltűnő a feljegyzett receptek igen nagy száma, melyek gyakran nemcsak a klinikumot tárgyaló részekben, hanem a speciális pathologiai fejezetekben is megtalálhatók. Előadásai bővelkednek pompás megfigyelésekben. Félreismerhetetlen az a gyakorlati szempont, mely a gyakori és fontos kórképeket epikritikus összefoglalással részletesen sorolja fel, nem feledkezve meg — ha röviden is — az elméleti háttér megrajzolásáról. A kézirat alapján úgy tűnik, hogy jóllehet Schoretics methodologiájában eklektikus, előadásai, különösképpen elméleti fejtegetései, túlnyomóan Boerhaave művein alapszanak. Nem szabad természetesen elfelejteni, hogy végsősoron Boerhaave sem volt orvostani rendszeralkotó — annál sokkal tudósabb és egyúttal óvatosabb, tapasztaltabb klinikus volt, semhogy kora ismeretei alapján egyedüli dicsőségre törekvő, mindent megmagyarázó szisztémát állított volna fel. Az a iatromechanikus színezet, mely Boerhaave műveit és van Swieten kommentárjait mégis leginkább jellemzi, Schoretics előadásait is áthatja. Ahol azonban a kor élettani, fizikai és kórtani ismeretei nem adnak kielégítő magyarázatot valamely kórkép aetio-pathogenesisére, ott nem erőlteti az elméletet. Nem kíván mindenáron theoriát gyártani, és ebben is Boerhaave-t követi. Mint ahogy Boerhaave hatására mutat, hogy e szisztémákat kedvelő korban az előítélettől mentes megfigyelést tartja elsődlegesen fontosnak. 23 Érdeklődése inkább a beteg felé fordul; nem a betegség magyarázata érdekli legelsősorban, hanem annak gyógyítása. Ez a körülmény magyarázza azt a különösen nagy teret, melyet előadásaiban az empiria tárgyalásának juttat. A tapasztalatot jobban figyelembe kell venni, mint ahogy eddig szokásos volt, tanítja Schoretics. Ez a gondolatmenet, melyet Schoretics feljegyzett, emlékezteti az olvasót a kiváló Boerhaave-Unítvány, Gyöngyössy Pál : „De empiricis remediis" című 1753-ban megjelent disszertációjára. Ebben Gyöngyössy Boerhaave-ra és Johannes de Gorterre való hivatkozással, de saját módosításában fejtegeti a megfigyelés és tapasztalat valamikor kellően értékelt, de az elmúlt időkben jelentőségéből veszített nagy szerepét a medicinában. Gyöngyössy fejtegetéseit Haller oly fontosnak találta, hogy értekezését felvette „Disputationes ad morborum históriám et curationem" (Lausanne, 1700) című gyűjtőmunkájába. 24 Miután Stipsics feljegyzéseiben irodalmi hivatkozás sehol nincs — feltehetően ez az előadásokban sem volt gyakori —, nem állapítható meg biztonsággal, hogy Schoretics olvasta-e Gyöngyössy Pál munkáját; mindenesetre valószínűnek tűnik, hogy igen. Egyes előadásaiban az iatromechanikus szemlélet erősebben domborodik ki. így az a felfogás, mely szerint az életjelenségek a rostok elaszticitásától, vala23 V. ö. H. Boerhaave : De utilitate explorandorum in aequis excrementorum ut signorum (Harderwyk 1963) című művével. 24 Schultheisz, E. — Tardy, L. : Paul Gyöngyössy, ein vergessener BoerhaaveSchüler. = Janus LI. 1964. 152. — Schultheisz, E. — Tardy, L. : Fejezetek az oroszmagyar orvosi kapcsolatok múltjából. Bp. 1960. 41 — 54.
