Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 57-59. (Budapest, 1971)

TANULMÁNYOK - Regöly-Mérei Gyula: A budapesti orvosi kar helye az orvosi szemlélet és gondolkodásmód történelmi fejlődésében

aki orvosi hivatásának lett áldozata, mert boncoláskor szerzett hullamérgezésben 1876. VI. 22-én meghalt. A XX. század sem volt mentes az orvosi sectarianusoktól. A neohippokratismus, a parapsychologia, a telepathia mellett megjelenik a Naturheilkünstler és a chiropraktikus személye. Ismét feltámad a „népi gyógyászat", mely legfeljebb történelmi eló'djének nevét viseli, de ahhoz kevés a köze. Az Orvoskar állásfoglalása a népi gyógyászattal szemben már a múlt században igen határozottan elutasító. Gondoljunk Arányi Lajos mélyértelmú eszmefuttatására, egyrészt a rudnói pap, másrészt a dunakanyari lakosság gyógyításait illetően. Az Orvosi Hetilap 1873-ban — bőrbetegség „gyógyításakor" kemencében megsült gyermekkel kapcsolatosan — így ír : „... a nép a maga eljárásában, az egyes kuruzslási formákban folyvást ugyanazon módszert követi, melyet valakitől hagyományosan átvett. Ennélfogva, ha hibás volt az eljárás, melyet a kuruzsló szintén kuruzsló elődjétől látott és eltanult : hibás marad mindvégig, mert ő annak tökéletesítésére képtelen, sőt az eredeti formákhoz oly vakon ragaszkodik, hogy a 7-, 9- vagy 23-féle fűből elmaradni a világért sem szabad egynek is, mert akkor vége a gyógyítás sikerének. Gyógyítása tehát a középkori gyógy eljárásnál egy vonallal sem áll elébb". A digitalis a természettudományos orvostan, így Withering hatására vált egyik leghatásosabb szívszerünkké; enélkül továbbra is javasasszonyok vizelethajtásra használt füve maradt volna. Egyetlen fejőasszony sem gondolt arra, hogy tehénhimlővel kivédhető a variola, noha bőséges tapasztalatuk volt, hogy akik tehénhimlőt kaptak, később már nem betegedtek meg himlőben. A causalis összefüggés és a törvényszerűség felismeréséhez Jenner éleslátására és iskolázott orvosi gondolkodására volt szükség. Mert arra a hármas kérdéscsoportra, melynek első tagját — mint az „ubi est morbus" tételt — Virchow fogalmazott meg, és amely a „miért és hogyan hat a betegség" kérdések feltételével folytatódik, amelyek az orvostudománynak alapvető tételei, sem az orvosi szekták, sem az ún. tapasztalati vagy népi gyógyászat választ adni nem képes. „Nem feltűnő-e" — írja Korányi Sándor —, „hogy az orvostudomány és a gyakorlat nagy fölfedezései között másfél század alatt nem származik egy sem valamely orvosi szekta képviselőjétől?" Az orvostanban a tudományos megismerés egyik legjelentősebb irányzata az anatómiai gondolat volt, mely voltaképpen Vesaliusszal kezdődött, majd ezt követte a kóros alaki jelenségek kifürkészése (Benivieni, Schenk von Grafenberg, Rayger, Bonét stb.), ami azután Morgagni munkásságával vált alapvetővé. Bár beosztásában még az általános symptomatologiát követte és Lobstein, majd Rokitansky vezette be az anatómiai képletek szerinti rendszerezést, mégis Morgagni pathoanatomiája döntötte meg az általános symptomatologiát és a nosographiát, bizonyította be a kórjelenségek anyagi voltát, tette lehetővé a betegségek lokalizációját. A pesti Orvoskar hamarosan felismerte a kórbonctan nagy jelentőségét, és Bugát Pál már 1831-ben (Orvosi Tár) megállapította, hogy mennyire fontosak „á halottbontás resolutumai". Arányi Lajos érdeme, hogy Pesten az 1843—44. tanévben megalapította a kórbonctani intézetet, melyet egyetemi vonatkozásban