Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 57-59. (Budapest, 1971)

TANULMÁNYOK - Regöly-Mérei Gyula: A budapesti orvosi kar helye az orvosi szemlélet és gondolkodásmód történelmi fejlődésében

csak a strassbourgi, párizsi, londoni és bécsi intézetek előznek meg időrendiségben. Arányi Bécsben Rokitansky tanítványa volt és ezt az iskolát vitte tovább. Bichat mikroszkópia nélkül alkotta meg a szövetek fogalmát, ismertette azok kórbonctani jelentőségét. A sejt felfedezésével újabb kutatási út nyílt. A normalhistologia, majd a pathohistologia hamarosan előtérbe került. A múlt század közepén Markusovszky javaslatára megkezdődött nálunk a szövetek normál histologiájának tanítása, sőt orvosok számára mikroszkopizáló estéket rendeztek. Második kórboncnok professzorunk, Scheuthauer Gusztáv munkásságát kissé mostohán bírálja el az orvostörténet, s nem történik arról említés, hogy nálunk meghonosította a pathohistologiat, sőt 1870. XI. 19-én az Orvosegyesületben indított ilyen tanfolyamot, amelyen a korabeli feljegyzések szerint a fiatalokat is meghaladó lelkesedéssel vettek részt az orvosok. A morphologiai szemlélet mélyen áthatotta a múlt században a pesti Orvoskart, s nem kisebb személyiségek, mint Balassa, Semmelweis, Markusovszky, Arányi, Sauer, valamint Korányi Frigyes voltak nálunk annak elterjesztői. Ennek a felfogásnak volt köszönhető, hogy Pesten korán terjedt el a betegségek lokalizációjára törekvő fizikális diagnosztika (Bugát, Schoepf-Merei, Sauer stb.), valamint a Balassa és Lumniczer által megvalósított operatív sebészet. Semmelweis felismerése, hogy a gyermekágyi láz végeredményben a pyaemia egyik formája, szintén kórbonctani észlelésekkel nyerte legdöntőbb bizonyítékát. A gyermekágyi láz kóroktana tekintetében (az ún. „physiologiás thrombosis", az évszakok időjárási tényezői, Virchow) áthidalhatatlan ellentétre vezettek Semmelweis és Virchow között. A pesti iskola első kórboncnokai, Arányi és Scheuthauer a Rokitansky'-iskola, Pertik pedig Recklinghausen neveltje volt. Virchow sejtkórtanát — hamarosan megalapítását követően — előbb Patrubany Gergely (1859), majd Korányi Frigyes ismertették nálunk, s bár ez érthetően nagy hatást gyakorolt az akkori betegségszemléletre, a budapesti orvosi iskola szemléletében mégsem szorította teljesen háttérbe a humorismust, hanem utóbbi is előtérbe került, sőt a kétfajta irányzat között bizonyos fokú kiegyenlítődés jött létre. Ezt Korányi Sándor úgy fejezte ki, hogy a cellularis pathologia ,,igen nagy értékű volt, amikor az élet részjelenségeinek megállapítása a feladat, az elkerülhetetlen kezdet, de éppen a célnak nagyon eredményes követése vezet azután mindinkább annak a fölismerésére, hogy az élet jellemző tulajdonsága mindenekfölött éppen a részeknek harmonikus egységgé való összefoglalása'*. Jendrassik Ernő azt a gondolatot vetette fel, hogy „a szöveti elváltozás tekintetében alig különböző folyamatok egészen különböző betegséget jelenthetnek". Buday Kálmán szerint „a cellularis pathologiát azonban ma már nem tarthatjuk fenn a régi kizárólagosságában, mert nemcsak a sejtekben, hanem a sejtközi állományban és a test nedveiben is lehetnek olyan jelenségek, amelyek a betegség keletkezésére és lefolyására nagy fontosságúak. ... néha a sejtközi állomány a főszékhelye a kóros elváltozásoknak, míg a sejtek maguk inkább csak passiv szerepet játszanak. Ide tartozik pl. az amyloid elfajulás ...". Virchow a humorismus és a solidismus szemléleti összehasonlításakor a következő véleményre jutott: ,,... dass soweilen den Säften, als den festen Körpertheilen nur die Zellen das Lebende und lebendig Wirkende sind". Ennek a nézetnek Buday nem mond ellent: „... végeredményben el kell ismernünk, hogy