Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 57-59. (Budapest, 1971)

TANULMÁNYOK - Regöly-Mérei Gyula: A budapesti orvosi kar helye az orvosi szemlélet és gondolkodásmód történelmi fejlődésében

nat a bimbódzással lenne azonos). Gullen ingertana (spasmus és atonia), Brown diagnosis nélküli rendszere, mely az ingererősség szerint a betegségek okául a sthenia és az asthenia állapotát tételezi fel, valamint Broussais irritation gastroentériqueje Orvoskarunk részéről is heves támadásban részesült. Balassa tanszékfoglaló előadásában így nyilatkozott: „Mióta orvosi szakunk is hátat fordított az ontologicus irányzatnak, a Brown- és Broussais-féle kedvenc eszmék élete és uralma lejárt. A mai nap csupán az él és uralkodik a tudományunk körében, ami a természetben tálálja alapját". A XIX. század fordulóján erőre kapott általános symptomatologia, ill. semiotica, valamint nosographia ugyan kétségtelenül jelentett haladást, azonban vajmi keveset törődött a betegségek okával és a kórfolyamat pathomechanizmusával. A pesti Orvoskar nézetét Markusovszkynál találhatjuk meg: ,,... a nosologia meddő speculatio, a semiotica kórboncztani alap, physikalis, kórvegy- és szövettani ismeretek és vizsgálat nélkül, a tüneteknek merőben empirikus és primitív felsorolása : az aetiologia ezeknél kritika nélküli hagyomány és indokolatlan post hoc — ergo propter hoc". Hahnemann hasonszenvi gyógymódja nálunk is nagyobb vitával járt. A hasonszenvi gyógyászat hamarosan felkeltette a laikusok érdeklődését. Ennek okát nem tekinthetjük véletlennek. A múlt század elején az officinalis gyógyászatban túltengett a polypragmasia, amellyel Skoda vette fel a küzdelmet. A gyógyszerek hatásának megismerése ekkor még kezdetleges volt, tulajdonképpen Rudolf Buchheim dorpati intézetével indult meg ez az irányzat. Számos országban kifejezett volt az orvoshiány. A homoeopathia adagjai nem voltak mérgezők, ezért sok laikus alkalmazta, de gyógyító hatásuk sem volt. Virchow ezt úgy fejezte ki, hogy a homoeopatha hígítások olyanok, mintha ,,valaki a Spreebe Berlinben egy korsó sört öntene és a folyó torkolatánál merítene a vízből, hogy sört igyon". Korányi Sándor szerint „a 24. centézimális hígításon túl a Loschmidt-f. szám értelmében nem juthat pl. a phosphornak egyetlen atomja sem". A homoeopathia első nagyobb szabású megnyilvánulása hazánkban 1844-ben következett be, akkor a pozsonyi országgyűlés tett ilyen irányú felterjesztést, ami azonban nem került megvalósításra. 1867-ben nyújtottak be az országgyűléshez kérvényt hasonszenvi tanszék felállítása érdekében. Az Orvoskar ismét határozottan foglalt állást (1867. XI. 12.): „... a homoeopathia a félszázados fennállása daczára az orvosi oskolák és a természetbúvárok által tökéletesen mellőztetik Ennek ellenére, 1870 januárjában P. Szathmáry Károly indítványt nyújt be hasonszenvi tanszékek létesítésére; a parlament pedig leszavazza (II. 26.) Eötvös minisztert, aki ellenzi a javaslatot. Az Orvosegyesület (Bókai J. sen., Hirschler I., Korányi F.) és az Országos Közegészségügyi Tanács is az Orvoskar álláspontját támogatja, de a javaslat mégis törvényerőre emelkedik. A pesti Orvoskar kénytelen kiírni a pályázatot, de azzal fejezi ki ellenállását, hogy nem végzi el a jelölést. Bár már 1872 márciusában, majd 1873-ban megtörténik a két homoeopatha tanár kinevezése, mégis Kovács József sebésztanár, 1874. október 1-én tartott rektori tanévnyitó beszédében a hasonszenvi gyógymód ellen nyilatkozik. Kegyelettel és ethikai szempontból elismeréssel idézzük azonban a homoeopathia első pesti professzorának, Huszmann Ferenc emlékét,