Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 55-56. (Budapest, 1970)

TANULMÁNYOK - Regöly-Mérei Gyula: Semmelweis betegségének pathologiai rekonstrukciója a katamnesztikus elemzés és a palaeopathologiai vizsgálat alapján

4. Az utolsó hetek A kortárs Fleischer a következőket írja: „Életének utolsó heteiben ezen, különben oly tiszta és mélyenlátó agy zavarodni kezdett, szokatlan különös magánélete, feledékenysége, szórakozottsága úgy, mint gyermekies modora feltűnt családja körében, az iskolában, a betegágynál, a tanári kar ülésein, szóval, hol természetét és szokásait ismerték'* (22). Fleischer megállapításai feltétlenül hitelesek, mert Semmelweis közvetlen környezetéhez tartozott. „Elmezavarodottsága már július második felében súlyosbodni kezdett" — állapítja meg (22), ami egybehangzik Semmelweisné azon datálásával, hogy 1805. július 13-án vette észre férjén az első aggasztó idegrendszeri tüneteket. Nem tűrt ellentmondást, éjszaka akart látogatni betegeket, bulimias lett, trágár szavakat használt, ok nélkül elérzékenyedett, fokozódtak fejfájásai. Ezen időt megelőzően Semmelweisné csak nyugtalanságot észlelt férjén: „Éjszakánként felkelt ágyából és izgatottan fel-alá sétálva hálószobájában koncipiálta azokat a leveleket, amelyekkel megfelelt azután a támadásokra" (1900, évi interjú). Az utóbbi a „Nyílt Levelek" korából való. Abban sem találhatunk semmi feltűnőt, hogy az orvosfelfedezőt felizgatják az ellene intézett támadások és azokkal éjjel-nappal foglalkozik. Annál feltűnőbbek azonban az 1865 júliusában bekövetkezett jelenségek, melyek pathologiás jellegükben tovább fokozódtak, amíg elérkezett az ismert jelenet, amikor a kari ülésen a kinevezendő tanársegédek névsora helyett Semmelweis a bábák esküjét olvasta fel. A Balassa, Wagner, Markusovszky és Bókay részvételével tartott konzilium alapján Bécsbe vitték elmeorvosi megfigyelés és kezelés céljából. Benedeknek abban igaza van, hogy nem teljesen érthető, miért nem fordultak tanácsért Schwartzer Ferenc vagy Bolyó Károly itteni kitűnő elmeorvosokhoz (7). A „kórlefolyásban" most a rendkívül jellegzetes szakaszosság következik be, ami Langelüddeke szerint egyenesen jellemző az exogen acut infectiosus reactiotypusra. A bábaeskü jelenete után Semmelweis feltisztul; helyben és időben tájékozott. így viselkedik a vonaton is: úgy tudja, hogy nyaralni utaznak, szeretné, ha a többi gyermeke is elkísérné. A még karonülő Antóniát ugyanis magukkal vitték Bécsbe. Megérkezésük után Hebránéhoz fordul: „Da bin ich wieder, ein kranker Kerl, aber der Ferdinand wird mich schon gesund machen..." Majd így folytatja: „Erinnern Sie sich noch, wie ich Ihnen gerufen habe: A Büberl is!" (Ferdinand alatt Hebrát értette). A beszélgetést Schürer von Waldheim (61) közli, aki Hebráné unokaöccse, tőle szerezte az információt. Semmelweis semmilyen zavarodottságról nem tesz bizonyságot, betegségtudata van, gyógyulását várja, sőt kapcsolatot keres orvosához, azért emlékeztet arra, hogy ő vezette le a szülést. Kórházlátogatás ürügyével vezetik az elmeosztályra. Megtekinti a kórtermeket. Szokatlannak tartja a rácsos ablakokat. Biztonsági okot emlegetnek. Az utazástól elfáradt, szobát ajánlanak pihenésre. Estefelé felébred. Távozni akar. A kapuben feltartóztatják. Abban a hitben van, hogy a kórház vendége. Szabad utat követel. Megragadják. Hat ápolóval dulakodik. Az igazgató szerint (Semmelweisné interjúja) sötétkamrába vitték. Családja, barátai többet nem látták. Mindössze