Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 55-56. (Budapest, 1970)

TANULMÁNYOK - Regöly-Mérei Gyula: Semmelweis betegségének pathologiai rekonstrukciója a katamnesztikus elemzés és a palaeopathologiai vizsgálat alapján

Überempfindlichkeit, die Hyperaesthesie" ( 57). Gortvay és Zoltán azt írják, hogy Semmelweis ,,nem választhatott más módot, mint hogy nyíltan a szemébe vágja igazságát akár kora leghíresebb emberének is" (23). A szélsőséges vitatónus ebben az időben egyébként nem volt szokatlan. Nem vitatható azonban, hogy a Nyílt Levelek megírásának idején már megváltozott Semmelweis személyisége. Magábavonulás, zárkózottság és idegfeszültség jellemzi ezt az életszakaszt (Gortvay és Zoltán, 23). Mindez tanainak visszautasításával kapcsolatos. Mindinkább fokozódtak küzdelmei. Ezek a jelenségek azonban Schaffer, valamint Nyirő — az előbbiekben idézett — véleménye szerint nem kórosak. 3. Az 1865 július közepéig terjedő idő Semmelweis elmeállapotának megítélésében ez az egyik legkritikusabb és döntő időszak. Hiszen pl. Sinclair a következőképpen ír (69) : „He might have been a a royal lunatic concerning whom no man take the iniciative". A „királyi elmebeteg" meghatározás egyáltalában nem szóvirág. A személyiség leépülése pedig igen lassú folyamat. Sinclair szerint Semmelweis 18G2 óta szenvedett elmebajban, R. Major az 1864. évet tekinti határvonalnak (38). Semmelweisné az évtizedek elmúltával (1906. október 2. Magyar Hírlap) adott interjújában a következőképpen nyilatkozott: „Rokitansky Károly báró boncolta fel az uramat. A hátgerincén ő állapította meg, hogy amiről mi, közvetlen környezete nem tudtunk, négy évig kínozta az idegbaj." Benedek Istvánnak (7) teljesen igaza van abban, fentiek ellentétben állanak ugyanezen interjúban megadott későbbi időponttal, ugyanis Semmelweisné arról is tett említést, hogy 1865. július 13-án vett észre férjén először pathologiás idegrendszeri tüneteket. Az ellentmondásnak több oka lehet. Talán Rokitansky vigasztalta ezzel az özvegyet, vagy az idő múlásával Semmelweisnét csalta meg emlékezete. De a taboparalysist valló felfogás hívei felvethetik azt a lehetőséget is, hogy négy évvel előbb a tabes, 1865 nyarán pedig a kibontakozó paralysis tünetei nyilvánultak meg. A tabesnek is vannak enyhébb alakjai, paralysis esetén pedig sokáig megmaradhat az alkotóképesség. Az a tény, hogy Semmelweisen ebben az időben nem mutatkoztak a tabes és a paralysis által okozott súlyosabb pathologiai következmények, még egymagában nem zárja ki a megbetegedés lehetőségét. Éppen ezért tartom szükségesnek, hogy részletesen foglalkozzam a rendelkezésünkre álló adatokkal. Ennek sorrendje a következő: a) Semmelweis munkásságának és viselkedésének elemzése, b) írásának elbírálása, c) kartörésének eredete, d) korai öregedése és végül e) a katamnesztikus megállapítások összesítése, a) Semmelweis viselkedése és munkássága 1865 júliusáig Hegar adatait (40) igen megbízhatónak és pontosnak tekinthetjük. Ezek voltaképpen a Semmelweisszel baráti kapcsolatban álló Hirschler Ignác feljegyzéseiből adódnak, amelyeket Tauffer Vilmos, a budapesti egyetem későbbi nagyemlékű