Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 55-56. (Budapest, 1970)

TANULMÁNYOK - Dörnyei Sándor—Dörnyeiné Dapsy Henriette: Semmelweis hazai utóéletének első évtizede - III. A semmelweisi tanok hazai elismerésének útja

ezt tartotta érdemesnek arra, hogy — kibővített formában — sietve közölje (18). Az előadás a Gyógyászat 1865. október 14-i és 21-i számában jelent meg. (Abban az évben a pozsonyi vándorgyűlés előadásai közül csak egyet hoz még a Gyógyászat: Szuper Lajos „A keszthelyi hévvíz" című előadását, s azt is decemberben.) Nekrológ vagy elismerő méltatás helyett Semmelweis tekintélyének csorbítása, a gyermekágyi lázról kifejtett tanainak „helyesbítése" volt a Gyógyászat állásfoglalása, A Gyógyászat a következő években is hozott olyan közleményeket, amelyek kétségbe vonták Semmelweis tanításának az igazát. így 1866-ban a hírek közt találjuk az alábbit: „A kir. m. tudomány-egyetem orvosi karának szülészeti koródáján 1861—1865-ig 41 halálozási eset fordult elő a gyermekágyi lázas betegek között. Az ezen évekről s esetekről szóló boncjegyzőkönyvek adatai szerint minden esetnél találtatott valamely helybeli baj. A leggyakoribb helybeli bajok voltak : méhbelhártyalob, méhvisszérlob, hashártyalob és mellhártyalob. E kórbonctani adatok Kiwisch és Henoch nézete mellett szólnak, mely szerint egy gyermekágyi lázas eset sem fordul elő, melynél valamely helybeli baj akár az élőben, akár a boncasztalon fel ne ismertetnék." (19). Ez a rövid közlés nem említi ugyan Semmelweis nevét, de két szempontból is támadja. A halálozási számadattal ki nem mondottan azt akarja bizonyítani, hogy az „Aetiologie" megjelenése után Semmelweis még a saját klinikáján sem tudta a nagyszámú gyermekágyi lázas esetet megelőzni, a klórmeszes fertőtlenítés tehát nem alkalmas módszer. Ugyanakkor a kóreredet kérdésében azzal próbálta meg Semmelweis elméletét cáfolni, hogy Kiwisch és Henoch, Semmelweis korai ellenfeleinek téves nézetével egyetértve a „helybeli bajokat", a gyermekágyi láz következményeit állította elsődlegesnek. Hasonlóképpen támadásnak kell minősítenünk Wiener Salamonnak a Gyógyászat 1869. évi első számaiban megjelent közleményét, amelyben Hervieux egyik cikkét dolgozta át (20). Hervieux kijelenti, hogy ,,nem létezik egy öszlete a gyermekágyi bántalmaknak, melyek egymástól lényegileg különböznek, úgy bonctani sérelmük, mint kórjeleik, lefolyásuk, jóslatuk és gyógyíttatásukra nézve. De éppoly hangosan hirdettem egy gyermekágyi méregbeni hitemet; egy oly méregben, mely a szülőnő számos, részint élet-, részint kórtani kiválasztásainak, különösen pedig a heti folyásnak sajátos elválasztásából ered," A Gyógyászatot szerkesztő Poór Imre 1870-ben a Budapesti Orvosegylet Semmelweis-vitájában maga is állástfoglal, s a lap korábbi megnyilatkozásaival egybehangzóan Semmelweis tanát a gyermekágyi láz egyik lehetséges okának mondta. Véleményének támogatására külföldi szaktekintélyek egymástól eltérő nézeteit sorakoztatja fel külön cikkben. A Gyógyászat, illetőleg Poór Imre Semmelweis személyével és tanításaival szembeni állásfoglalása a fentiek alapján nyilvánvaló, a lap azonban közölt ebben az időben határozottan Semmelweis melletti megnyilatkozást is. A Gyógyászatban jelent meg ugyanis Rezy Jánosnak tanulmányunk első részében már említett, egyetemi díjat nyert pályamunkája (21). Rezy János 1868-ban fejezte be egyetemi tanulmányait, s így még Semmelweisnek is lehetett a tanítványa. Terjedelmes és alapos pályamunkájából kiderül, hogy gondosan tanulmányozta Semmelweis korszakalkotó művét, s teljesen annak