Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 55-56. (Budapest, 1970)

TANULMÁNYOK - Dörnyei Sándor—Dörnyeiné Dapsy Henriette: Semmelweis hazai utóéletének első évtizede - III. A semmelweisi tanok hazai elismerésének útja

szellemében dolgozta ki a gyermekágyi lázra vonatkozó pályakérdést. Álláspontja teljesen világos és egyértelmű. A korábbi elméletek összefoglalása után ismerteti Semmelweis felfedezésének történetét. ,,Orvostudományunk jelen színvonalán tehát a gyermekágyi lázat nem tartjuk többé epidémiának sem contagiosus, sem pedig miasmaticus betegségnek" — írja Rezy, sSemmelweisre hivatkozva részletesen kifejti a gyermekágyi láz kóreredetét. Rezy pályamunkája Semmelweis halála után az első terjedelmes hazai közlemény, amely a gyermekágyi lázra vonatkozó ismereteket helyesen foglalja össze, s Semmelweis tanításait jelentőségének megfelelően értékeli. Rezy további sorsáról nem sokat tudunk. A Gyógyászat írja róla „A k. m. tudományegyetem újjáalakításának 86-ik évfordulási ünnepén m. é. jún. 25-én Rezy János ötödéves jeles orvostan-hallgató két pályadíjat nyert, egy szülészit s egy sebészit" (22) A Gyógyászat 1867 elején közli sebészi pályamunkáját (23), majd másfél évvel később a fentebb tárgyalt szülészeti dolgozatot is. Az utóbbi esetben már neve mellett az áll, hogy „gyakorló orvos Podolinban"'. További működéséről nem találtunk semmiféle adatot, két pályamunkáján kívül más dolgozata nem jelent meg. Mindenesetre érdemes nevét felidézni, mert olyan időben tett hitet Semmelweis tanítása mellett, amikor egyes orvostörténészek szerint Semmelweis „nevét sem ejtették ki". Nem tudjuk, hogy a Gyógyászat — ha késve is — miért közölt ilyen Semmelweis igazát bizonyító tanulmányt. Rezy munkája 1808 őszén jelent meg, s a fiatal vidéki orvos még egyetemi hallgató korában írt pályamunkájának a hatását mindenesetre erősen csökkenti, hogy I860 legelején a Gyógyászat — mintegy cáfolatul — hozza Wiener Salamon már ismertetett közleményét, mely Hervieux, tehát „tekintélyes külföldi" elméletét dolgozza át. Az 1860-as évek végén a Gyógyászat még egy cikkében találunk nyomot arra, hogy Semmelweis tanait ismerték. Técsy József kunszentmiklósi főorvos „Szülészeti gyakorlat vidéken" című közleményében 1808-ban (24) kijelenti; „Nem fölösleges talán megemlíteni, miszerint kezünk megsértve ne legyen, ily esetben könnyen oly veszélyes lobot kaphatnánk, mint hullaboncolásnál .. . A vizsgálattétel előtt mulaszihatatlan kötelességünk kezünket megmelegíteni, hogy kezünk s a nő testhőmérséki különbsége által kellemetlenséget ne okozzunk már mindjárt működésünk kezdetén. Kezünknek meleg vízbe áztatása által legkönnyebben célt érünk; sőt azért is inkább tehetjük ezt, mivel ha netalán sebbel vagy rothadt szerves anyaggal volt kezünk érintkezésben, ezt a víz leáztatván, nem oly könnyen inficiálhat juh a nőt." Nem említi Semmelweis nevét és nem követeli meg a fertőtlenítést, de a boncolásnál szerezhető fertőzésre és még inkább a kézen található „rothadt szerves anyag" inficiáló szerepére történő hivatkozás Semmelweis felfogásának ismeretét és követését mutatja. Técsy 1856-ban szerezte orvosdoktori oklevelét a pesti egyetemen, így a szülészetet legnagyobbrészt még Birlytől tanulhatta, akire többször hivatkozik is, bár nem mindig egyetértően. Hogy Semmelweist hallgatta-e még az egyetemen, azt nem tudjuk, de tanait akár Semmelweis saját munkáiból, akár a folyóiratokban megjelent közleményekből megismerhette. A Gyógyászat Semmelweis-ellenes élű közleményeit az egykorú magyar orvostársadalom szó nélkül hagyta. Nincs nyoma annak, hogy a pozsonyi