Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 55-56. (Budapest, 1970)

TANULMÁNYOK - Réti Endre: Van-e „Semmelweis betegsége"-probléma?

a gennyes fertőzéssel összefüggésben álló súlyos heveny, toxikus elváltozások alakulhattak ki." „...Nyilvánvaló, hogy Semmelweis Ignác tudata halála előtt néhány héttel elborult. Ezt a gennyvérűség okozta, és az bármilyen más fertőző betegségben szenvedőkön is előfordulhat." Haranghy (5). Gyógyulásával eltűnt volna éppen úgy, mint például a tüdőgyulladásban szenvedő, delíriumos beteg deliriuma a betegség gyógyulásával elmúlik. „Felmerülhet még a kérdés, hogy a Kari Bizottság tagjai, kik Semmelweis bécsi elmegyógyintézetbe történt szállítását intézték, hogyan nem vették észre az exogen ártalom, a sepsis okozta délirons kórképet. Erre csak azt lehet válaszolni, hogy a psychiatria akkor még gyermekcipőben járt, a sepsis tünetei viszont még nem alakultak ki, s lényegében a tudatzavar a toxikus állapotnak testi tünetet még alig okozó lappangási szakaszában jelentkezett." Nyirő (6). Egyéb megállapítás: „nincsenek szifiliszre utaló nyomok a csontvázon" RegölyMérei (7). 4, Az előbbi hipotézis értelmében tehát „sepsis okozta delírium" idézhette elő az elmezavarodás kórképét. Nyirő Gyula Psychiatria c. könyvében (8) a fertőzések következtében beálló delíriumról így ír: „A fertőző betegség okozta delírium ritkán kerül az elmeorvos megfigyelési körébe, többnyire belgyógyászok észlelik. Első leírása, amelyet még ma is helytállónak kell elfogadnunk, Liebermeistertől ( 1833—1901) származik. A delírium lefolyásában 3 szakaszt különböztethetünk meg, amelyek között nincs éles határ. A bevezető szak rendszerint igen gyorsan múlik, és a delírium eléri a csúcsot. A kezdeti stádium után, a legtöbb esetben igen rövid időn belül kirobban a második, a tulajdonképpeni delirans stádium, nemritkán életre kelnek a környező dolgok, pareidoliaszerűen, plasztikusan élni és mozogni kezdenek a falra festett minták, a sötét helyekről, esetleg éppen a világosakból, alakok támadnak, a szituáció álomszerűvé válik, a pareidoliákból illusiók, hallucinatiók lesznek hypnagog jelleggel; mihelyt a betegek szemüket kinyitják, már vissza is nyerik kapcsolatukat a külvilággal. A kép azonban fokozatosan súlyosbodik. A betegnek a külvilággal való összeköttetése mind hézagosabbá válik, félreismeri a személyeket és a helyzetet, helyben és időben tájékozódni nem tud. Hallucinatióra beszéddel, mozgással válaszol, affectivitásában erős ingadozás jelentkezik, majd vidám, majd félelemmel telt, anxiosus, majd siránkozó, majd ingerült, haragos. Időközben sikerülhet a beteget erélyes felszólítással a delíriumból rövid időre kiragadni, amikor egy-két kérdésünkre helyes választ ad, de hosszabb időre lekötni figyelmét nem lehet. Pillanatok alatt visszaesik borult tudatállapotába és folytatódik psychomotoros nyugtalansága, amelyben organikus jellegű, clonikus, choreiformis, athetotikus rángások is jelentkezhetnek. A harmadik stádiumban már lehetetlen a beteggel bármilyen kapcsolatba kerülni. Külső ingerekre nem reagál. Psychomotoriuma a leghevesebb nyugtalanság állapotában van, jactál, ide-oda dobálja magát; a delirium furibund képe alakul ki" Regöly-Mérei szerint „az osteomyelitis legalább 6—8 héttel a halál előtt keletkezett, tehát megelőzte az idegrendszeri kóros tünetek jelentkezését." Ez annyit jelent, hogy a kézsérülésnek és a fertőzésnek június 13 és 27, között kellett meg-