Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 54. (Budapest, 1970)

TANULMÁNYOK - Szilvágyi Irén: A közegészségügy megszervezése Fejér megyében 1945-ben

KOCH LÁSZLÓ Székesfehérvárt 1944. december 23-án szabadították fel először a szovjet alakulatok. A várostól nyugatra és északnyugatra húzódó vonal mögött azonban a németek ellentámadást indítottak Székesfehérvár visszafoglalásáért. A felsza­badulás első szakaszában, az 1944. december 23. és 1945. január 22. közötti idő alatt Székesfehérvárott dr. Koch László az első, aki a háború sújtotta városban igyekezett megteremteni a gyógyítási lehetőségeket [11]. Osszeíratta és munkára szólította a megye területén élő orvosokat és ápolószemélyzetet. Működésképes apparátust akart minél előbb [12]. Ehhez a munkához igyekezett megszerezni a város lakosságának támogatását. Az ő sürgetésére javították ki, a hatóság támogatásával, a fertőtlenítő intézetet [13], Megtett mindent, hogy a kórház befogadóképességét növeljék, hogy az OTI mihamarabb megkezdje munkáját. Az ő erőfeszítésének köszönhető, hogy a betegségek és járványok Székesfehér­várott nem szedték a maguk áldozatait. Amikor Székesfehérvár tiszti főorvosává választották, a várost körzetekre osztotta, minden körzet élére egy-egy orvost nevezett ki, biztosította a gyógyszertár zavartalan működését. Orvosi hivatásá­nak teljesítése közben időt szakított arra is, hogy részt vegyen a politikai élet­ben, az újjáépítés megszervezésének megindításában. „Romokon építünk" című cikke az újjáépítés programtervezete [14]. Mélyen emberi, humánus gondolato­kat érintő cikke bepillantást enged egész emberi lényébe, egész emberi egyéni­sége világosan áll előttünk. Amikor az újjáépítés programtervezetének gondolatát papírra vetette, nem elsősorban a politikus, hanem az orvos és ember akart szólni a székesfehérvári és Fejér megyei szenvedőkhöz. Cikke az emberiesség, a felelősségérzet dokumentuma. Segíteni azokon, akiket megtört a háború ten­gernyi keserve, odaállni a csöggedők mellé és segíteni: ,,.. .építeni! Letörölni a sok szenvedés okozta könnyet az árvák és özvegyek szeméről, begyógyítani az égő sebeket és orvosolni a fájdalmakat. Szeretettel fogadunk mindenkit magunkhoz és kinyújtjuk feléjük baráti jobbunkat, egy szebb és jobb magyar jövendő érdekében. Jöjjetek és építsetek velünk ! A múltat felejtsük el. Osztály, faj, felekezet és rang­különbség nélkül hív mindenkit a Független Magyar Nemzeti Front egy közös harcra, a munka, az építés és az élni akarás nagy munkaközösségébe ! Nem fűt bennünket a hatalom vágya és nem kergetünk tündér álmokat, nem építünk kártya­várakra, hanem a való élet rideg törvényei szerint akarunk építeni. Alkotni minde­nek előtt..." És dr. Koch László ott volt azokon a helyeken, ahol legsürgetőbb volt a gyors intézkedés, ahol legtöbbet kellett tenni a holnap, egy jobb jövendő érdekében. Megalakította a hét tagból álló intézőbizottságot a város orvosaiból, hogy a szükséges egészségügyi kérdéseket megvitassák és egyben az orvosi kama­rát pótló orvosképviseleti szervet megszervezzék [15]. Polgármesterhez írott leve­lében sürgette a polgármesteri hivatalt, hogy a közegészségügyi szolgálat tovább­fejlesztése érdekében rendelje el, hogy a tiszti főorvosi hivatal épületében elhe­lyezett anya- és csecsemővédő intézet haladéktalan renoválási munkálatai meg­induljanak [16]. Iparosok kiküldését sürgette, üvegeseket, asztalosokat, lakato­sokat, villanyszerelőket, valamint segédmunkásokat kért a munkák elvégzésének meggyorsításáért [17].

Next

/
Thumbnails
Contents