Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 54. (Budapest, 1970)

TANULMÁNYOK - Zsebők Zoltán: Visszaemlékezés a magyar egészségügy megszervezésére, 1945-1948

irányozva. Kénytelen voltam erre az előirányzatra 30 (!) millió forint póthitelt kérni. Néhai Rényi Bélának, aki akkor a Pénzügyminisztérium költségvetési osztályát vezette, de nem kevésbé munkatársainak, dr. Bozsó Ernőnek és dr. Mihaletzky Vilmosnak hervadhatatlan érdeme, hogy ők megértették bajainkat. Egy év alatt 30 millió forint póthitelt folyósítottak az egyetemek és tudományos intézetek számára. Nem kevésbé hálásan gondolok dr. Kecső Istvánra, aki akkor az Építésügyi Minisztérium miniszteri osztályfőnöke volt, mert jelentős részben neki köszönhetem, hogy aránylag rövid idő alatt sikerült számos intézményünket, így pl. a budapesti II. sz. Belklinikát is helyreállítani azáltal, hogy besorolta a „legfontosabb helyreállítandó középületek" közé. A sok-sok millió csak töredéke volt annak, amire szükség volt, hogy működésképessé tegyük elsősorban klinikáinkat. A hároméves terv során sikerült azután a klinikák részére 1947-ben 15 millió forint beruházási keretet biztosítani, és ebből elsőnek a szegedi Gyermekklinikát építettük újjá abban a formájában, ahogy az ma látható. Egyik első munkám közé tartozott, hogy a „bábaképzést", amely ugyancsak a közoktatásügyi tárcához tartozott, átszerveztem szülésznőképzéssé, középiskolai végzettséghez kötöttem a tanfolyamra való felvételt. Nagyhamar kiadtuk az új „Szülésznők Tankönyvét" — Szathmáry Zoltán munkáját, ami azt hiszem világviszonylatban a legjobb tankönyvek közé tartozik azóta is. Az események hamarosan olyan fordulatot vettek, hogy Keresztury Dezső lemondott a miniszterségről, és őt Ortutay Gyula, a budapesti egyetem néprajz professzora, a Rádió és az MTI akkori elnöke követte a miniszteri székben. Az első perctől kezdve a legharmonikusabb együttműködésben dolgoztunk több mint egy évig úgy, hogy szinte egymás gondolatát is tudtuk. Közös munkánk mennyiségét jellemzi talán, hogy 1940—1948 években, amíg a Minisztériumban dolgoztam, 44 egyetemi tanszék betöltésére került sor. Ha meggondolom, hogy szinte két hetenként kellett egy-egy kinevezést tető alá hozni, akkor érzékelheti az olvasó, hogy milyen felgyorsult munkamenettel kellett dolgoznunk. Ezt a munkát nem is lehetett volna elvégezni, ha nem lettek volna kitűnő munkatársaim. Ezek a kiváló emberek az emberi teljesítőképesség végső határáig feszítve magukat, igyekeztek velem együtt megteremteni az új magyar egyetemeket. Sok örömteli és sok bosszankodással teljes hetet, hónapot éltünk át, de igyekeztünk lehetőleg rövid idő alatt mindent lábraállítani, ami szükséges volt ahhoz, hogy a magyar egészségügy minden orvosi fakultás érdekében működésképes legyen. Senki sem veheti tőlem rossznéven, hogy szívemhez legközelebb álltak az orvosi fakultások. Ennek kell betudni azt is, hogy arra törekedtem, hogy olyan új tanszékeket szervezzünk, amelyekre múlhatatlanul szükség volt, és amelyek a korszerű egyetemi oktatásban nélkülözhetetlenek. Ekkor szerveztük meg, illetve szerveztük újjá többek közt pl. csupán a budapesti egyetemen az Orvos-Fizikai Tanszéket, a Mikrobiológiai Tanszéket, a II. sz. Kórbonctani Tanszéket (amely korábban már működött) és az Idegsebészeti Intézetet (ezt 1949-ben). Újjáépítettük a többi között nemcsak a budapesti II. sz. Belklinikát, hanem