Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 54. (Budapest, 1970)

TANULMÁNYOK - Simonovits István: A magyar egészségpolitika 25 éve

A felszabadulás utáni első időben a helyzet még súlyosabb volt, A háború, a rossz élelmezés következtében súlyos fertőző betegségek lepték el az országot. A kiütéses tífuszosok száma meghaladta a 10 000-t. A német fasizmus oldalán vívott háború következtében egészségügyi szervezetünk szétesett. A hatósági orvosi szolgálat a teljes szervezetlenség képét mutatta. Az orvosi állások nagy része üres volt. Gyógyintézményeink rendkívül súlyos károsodást szenvedtek. Az 1944-es 49 000 gyógyintézeti ágyból a felszabadulás utáni első hónapokban 26—27 000 rosszul felszerelt ágyon folyt a gyógyítás. A műtők az első időben fűtetlenek voltak, a kórtermek ablak nélküliek. 1945 végén a régi 134 tüdőgondozó intézetből 34, a 44 nemigondozóból pedig csak 23 működött. Ez volt az alap, amin az egészségügy újjáépítése megindult. Egészségügyünk 25 éves fejlesztésében 3 fő szakaszt különböztethetünk meg. I. Közvetlenül a felszabadulás után a fő feladat a járványok visszaszorítása, a háborús károk felszámolása, az egészségügyi hálózat újjáépítése volt. De tekintettel arra, hogy az egészségügy irányítói: az első népjóléti minisztertől: Molnár Eriktől kezdve, végig kommunisták voltak, az újjáépítés célja már közvetlenül a felszabadulás után a szocialista egészségügy építése volt. II. 1947-től, az első 3 éves terv indulásától új szakasz kezdődött a népgazdaságban és ezen belül az egészségügy fejlesztésében: megkezdődött a tervgazdálkodás. Ebben az időszakban az egészségügyi tervre egyrészt a felszabadulás utáni első 10 év iparosításának gyors fejlesztése, másrészt az egészségügyi hálózat helyzete nyomta rá a bélyegét. E korszak fő egészségpolitikai célkitűzése az egészségügyi ellátás hozzáférhetőségének kiszélesítése úgy, hogy a magas színvonalú egészségügyi ellátást nyújtani képes intézmények : a megyei központokig épüljenek ki, hogy csökkenjen Budapest és a megyék között fennálló nagy különbség. Megindult a jól tagolt megyei kórházak és szakorvosi rendelőintézetek, a Közegészségügyi Járványügyi Állomások és a megyei gyógyszertári központok tervszerű fejlesztése, III. Szocialista egészségügyünk építésének harmadik szakaszát 1957-től lehet számítani. Ebben a szakaszban lép a parasztság zöme a mezőgazdaság szocialista útjára. Ezzel megszűnik az egészségügyi ellátás kettős jellege, és a díjtalan állami egészségügyi ellátás az egész lakosságra kiterjed. így kerül előtérbe a járási központok egészségügyi intézményeinek : a járási kórházaknak és a járási szakorvosi rendelőintézeteknek fejlesztése, építése. A következőkben e szakaszok egészségpolitikájáról részletesebben lesz szó. I. A felszabadulás utáni első időben a főfeladat a járványveszély elhárítása, a fellépő járványok leküzdése, az egészségügyi hálózat újjáépítése volt. Az újjáépítés a párt vezetésével óriási lendülettel indult meg. A Debreceni Kormány népjóléti minisztere, dr. Molnár Erik, már 1945. január 4-én körrendeletileg felhívta a törvényhatóságok első tisztviselőit az üres orvosi állások, különös figyelemmel a községi és körorvosi állások betöltésére. Egyidejűleg elrendelte az általános egészségügyi adatfelvételt (40.001/1945. N. M.; 43.342/ 1945. N. M.).