Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 54. (Budapest, 1970)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK - Kiszely György-Antalfi Sándor: Néhány adat a genetika történetéhez

KISEBB KÖZLEMÉNYEK NÉHÁNY ADAT A GENETIKA TÖRTÉNETÉHEZ* KISZELY GYÖ

RGYANTALFI SÁNDOR A genetika történetének teljességre törekvő összeállítása csaknem lehetetlennek • látszó feladat. Az örökléstani megfigyelések, az átöröklésre vonatkozó vélemények nyomai messze a történelmi idők elejére nyúlnak vissza. Ezek időrendi felsorolása már azért sem célravezető, mert a genetikai ismeretek szinte a legutóbbi évszázadig nem nyugodtak tudományos alapokon. Maga a genetikai tudomány alig száz éves, és kibontakozása szétválaszthatatlanul összefonódott számos más természettudomány előrehaladásával, azok története nélkül a genetikáé sem lenne tárgyalható. A biológiai történetében is mintegy 200 éve lépett előtérbe az a szemlélet jelentkeztek azok a gondolatok, amelyek a mai értelemben vett biológia mint tudomány alapjait jelentik, sőt maga a „biológia" szó is csak kb. 170 éves. A biológia első tudományos elmélete, az élő természet evolúciójára irányuló lamarcki koncepció a XVIII. század végén az alkalmazkodási folyamatok elsődlegességét hangsúlyozva, a szerzett tulajdonságok örökölhetőségét vonja be az evolúció magyarázatába. Kereken 60 évvel később a biológiát forradalmasító darwini származáselmélet kulcskérdését ugyancsak az öröklődési folyamatok jelentették, de Darwin az evolúcióban már nem a szerzett tulajdonságok öröklődésének, hanem a határozatlan variációknak tulajdonított nagy jelentőséget. (Ez utóbbi fogalom ma az örökléstanban a mutációnak felel meg.) Az evolúció elméletei, különösen pedig még a máig is lényegében helytálló darwinizmus hatalmas vitát indítottak el, amely vitának mindkét oldali képviselői számára a döntő érveket a kérdés átöröklési vonatkozásai jelentették. Nem utolsó sorban ez a körülmény magyarázza, hogy az örökléstan, mint az idio-biológia egyik önálló diszciplínája, éppen a múlt század végén és századunk elején vált tudománnyá. A genetika az evolúciótan egyik lényeges pontja, és éppen ez teszi érthetővé, hogy az evolúcióban döntő szerepű környezeti vonatkozások a genetikában ismét visszaidézték a régi vitát: a környezet jelentőségét az öröklődésben. A lamarckizmusban elsődleges tényezőként szereplő környezet, továbbá a szerzett tulajdonságok örökölhetőségének kérdése már a 18. század végén felbukkant. Itt a környezet—szervezet kapcsolatban nyilvánvalóan az alkalmazkodási jelenségek döntő szerepéről van szó. Ez a fogalom a klasszikus darwinizmusban is meglehe* Bővebb formában előadásként elhangzott 1968. április 25-én. (Szerk.)