Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 54. (Budapest, 1970)
TANULMÁNYOK - Osváth Zsuzsa: Schoepf Merei Ágost Angliában
Néhány jóbarátunk, akik melegen bátorították tervezésünket, egyetértenek szándékainkkal; e széndékot most előterjesztjük másoknak is, kiket ügyünk hasonlóképpen érdekelhet. Ügy véljük, kívánatos is, hogy a vállalkozás jelenleg ne lépje túl a kölcsönös bizalomra és együttműködésre alapozott magánvállalkozás méreteit ,.. mindaddig, míg a megfelelő eredmények megmutatkoznak és szélesebb nyilvánosság rokonszenvét igényelhetik." Ezt követően a Program 12 pontjában a legtüzetesebben részletezik a kórház feladatkörét, működési elveit és ügyrendjét. A szükséges anyagi eszközöket üzleti pontossággal határozzák meg. Az esetleg 6—8 ággyal is megindítható kórház kétévi próbaidejének teljes költségvetése évi 200 font. Tehát mihelyt 400 font biztosítva van, 6—8 ággyal indulni lehet és kell is. Az ügyvitel fölött kezdettől fogva megfelelő bizottság végezze a felügyeletet. Úgylátszik, e körlevél nyilvánossága sem lépte túl a kölcsönös bizalomra épített magánvállalkozás kereteit. Manchesteri könyvtárakban példány nincs belőle, sőt bibliográfiák sem őrzik nyomait. A két úttörő orvosról szóló megemlékezésekben nyoma sincs annak, hogy a megemlékezőknek tudomásuk lett volna ezekről az elvi előkészületekről. Nyilvánvalóan Lumniczer sem tudta, hogy a Clinical Hospital két éve, amelyről a jelentések fennmaradtak, eleve megtervezett kétévi próbaidő, a két független orvos független kísérlete volt. Hogy erről a körlevélről most tudomást szerezhettünk és tartalmát megismerhettük, azt a londoni The Wellcome Institute for the History of Medicine könyvtárának köszönjük, amely a körlevélnek az Egyesült Államokban (National Library of Medicine, Bethesda, Maryland) megőrzött példányáról a mi Orvostörténeti Múzeumunk részére a fotókópiát meghozatta. A két orvos aggályai nem voltak alaptalanok. Schoepf Merei még Pesten tapasztalta a nehézségeket, „amelyeknek az egyes állású orvos ki lehet téve egy egyesület ellenében, amelynek sok és különböző tagjai a vállalat sajátságos szakismeretével nem bírván hibás nézeteknek és végzéseknek adhatnak helyt", úgyhogy a kórház ügyét már hajótörés fenyegette, amikor „Pest megye több jeles férfiúi humánus és hatányos támogatással az orvosi hatást megerősítették ..." [15] Whiteheadnzk is megvoltak a maga tapasztalatai. Éppen abban az időben éles konfliktusok zajlottak orvosok és a jótékony „General Board" között a St. Mary's Hospitalban; egyik leggerincesebb orvos-szereplőjük Whitehead volt [16]. De azért nem sok precedens lehetett arra, hogy orvosok, akik kórházalapításhoz anyagi alapot kerestek, keményen kijelentsék: „nem hajlandók magukat alávetni ..." Whitehead és Schoepf Merei így akarták eleve megóvni a manchesteri gyermekkórházat a pesti gyermekkórházban kialakított és bevált elvek és követelmények csorbításától. Mr. Salis Schwabe alighanem az anyagi támogatás oroszlánrészét, ha ugyan nem teljes összegét vállalta volna magára; ezért lehetett pótolhatatlan. A Németországból Manchesterbe elszármazott dúsgazdag gyárosról, műgyűjtőről és mecénásról, Cobden legjobb barátjáról, „ki üzletben és politikában nagy sikerrel működött", Pulszky több ízben megemlékezik Életem és korom c. könyvében [17]. io8