Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 51-53. (Budapest, 1969)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK - Szodoray Lajos: Orvosképzés a vidéki magyar egyetemeken

Zoltán, Verzár Gyula, Kovács Ferenc és Went István. Ebben az évben a beiratkozott orvostanhallgatók létszáma már 343 volt, mely a 30-as években tovább emelkedett, csupán 1937 után esett vissza 200 alá. Ezekben az években a 8 klinikán 550 ágy állott a betegek rendelkezésére. Időközben dr. Gyulay Zoltánt a fizika tanárává, Jeney Endrét a közegészségtan és gyógyszertan tanszékére, Fornet Bélát a belgyógyászatra, Kettest Aladárt a szemészetre nevezték ki egyetemi tanárrá. Ekkor történt Csilléry András kinevezése a fogászati tanszékre, aki Orsós Ferenc kórboncnok működésével együtt a szélső jobboldali irányzat megerősödését jelentette a debreceni orvosi fakultáson. BenedekLászló Budapestre történt meghívásakor Sántha Kálmánt nevezték ki az elme- és ideggyógyászati tanszékre, aki viszont néhány más tanártársával együtt az antifasiszta irányzat megerősödését jelentette. A második világháború során Debrecen környékén elkeseredett harcok dúltak, melynek következtében a tanári kar egy része Budapestre, további része Németországba menekült. A város felszabadítása után a szovjet hatóságok mindent megtettek az egyetemi munka megindítására, s ebben nagy része volt Sántha Kálmán újonnan megválasztott dékánnak is, aki a Debrecenbe visszatért professzorokkal együtt biztosította az egyetemi munkát. A megüresedett tanszékekre fiatal, energikus professzorokat neveztek ki: 1947-ben Törő Imrét az anatómiai szövettani tanszékre, Kesztyűs Lorándot az általános kórtani és Vályi-Nagy Tibort a gyógyszertani tanszékre. 1948-ban Kulin Lászlót a gyermekgyógyászat tanszékre, 1949-ben Szodoray Lajost a bőrgyógyászati tanszékre, 1951-ben Loessl Jánost a sebészetre, 1952-ben Krompecher Istvánt az anatómiai intézet élére nevezték ki, miután Törő Imre 1950-ben Budapestre kapott kinevezést. Amikor a II. sebészeti és II. belgyógyászati klinika felállítására került sor, élükre Dr. Ladányi Józsa sebész főorvost és Dr. Petrányi Gyula budapesti magántanárt nevezték ki. Bodnár János, az orvosi kémia professzora 1949-ben nyugdíjba vonult, és a megüresedett tanszékére Straub János nyert kinevezést. A felszabadulás után a kórbonctan tanárává Kellner Bélát nevezték ki, akinek Budapestre távozása után Endes Pongrác került a kórbonctani tanszékre. Ugyanúgy a neves atomkutató, Szalay Sándor az Akadémia Atommagkutató vezetője lett, helyét Tóth Lajossal töltötték be. 1950-ben a biokémiai tanszékre Tankó Bélát, 1953-ban a stomatologia igazgatójává Adler Pétert nevezték ki, aki a tanszéket már 1946 óta vezette. A felszabadulást követő években nagyszámú és kiterjedt személyi és épületfejlesztésre került sor. Míg a felszabadulás előtt 21 intézetben 13 nyilvános rendes, 2 nyilvános rendkívüli és 4 címzetes rendkívüli tanár mellett 43 docens és 200 főnyi tansegédszemélyzet dolgozott, akik közül csak 63-nak volt fizetéses állása, a felszabadulás után számos új tanszék felállítására került sor, és már 1946-ban 99 fizetéses állása volt az orvostudományi egyetemnek, melyekhez még további 21 fizetéses állást szerveztek. Ez annál is inkább indokoltnak látszott, mert az orvosi fakultás 1938—39-es 207 hallgatója helyett 1945—46-ban 491, 1950—51-ben 551 és 1954—55-ben már 744 volt. A következő években a hallgatók száma 900 fölé emelkedett; jelenleg 1092 orvostanhallgató nyer kiképzést a debreceni orvostudományi egyetemen. Törő Imre céltudatos tevékenysége következtében 1949-ben felállították az orvoskari könyvtárt, amelynek állománya jelenleg 81 945 kötet és 1005 különböző, rendszeresen beszerzett