Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 51-53. (Budapest, 1969)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK - Szodoray Lajos: Orvosképzés a vidéki magyar egyetemeken

gus és Miskolczy Dezső neurológus, akik a következő évtizedben magyarországi fakultásokon nyertek elhelyezést. A debreceni orvosi fakultás felállítására már jóval az első világháború előtt történtek kezdeményezések. A Debrecenben működő híres református főiskola már a XVI. század második felében olyan szervezetet nyert, melyben főiskolai jellegű oktatás is folyt. Különösen, amikor teológiai és jogi főiskolai jellegű intézmények csatlakoztak a régebbi középfokú oktatáshoz a XIX. sz. második felében, vált aktuálissá a debreceni főiskolának egyetemmé történő fejlesztése. Többek között Dr. Török József kollégiumi tanár és debreceni orvos, a Magyar Tudományos Akadémia tagja nyújtott be ilyen irányú javaslatot. E javaslatát a Tiszántúli Református Kerületi Közgyűlés is támogatta. A magyar törvényhozás 1883-ban megtartott közoktatásügyi bizottsági ülésén foglalkozott a harmadik magyar orvosi fakultás kérdésével. 1908-ban a debreceni városi bizottság közgyűlésén kimondotta, hogy az Egyetem épületeinek szükséges telkeket, a városi közkórházat és a bábaképző intézetet a felállítandó orvosi egyetemnek ajánlja fel. 1912-ben a magyar országgyűlés elfogadta a debreceni egyetem felállításáról szóló javaslatot. Az első világháború késletette ennek a határozatnak a végrehajtását. Az ünnepélyes alapkőletételre is csak az első világháború utolsó hónapjaiban kerülhetett sor. Bár az építkezések Korb Flóris műépítész tervei alapján megindultak, a következő évek politikai és gazdasági nehézségei a tervezet keresztülvitelét súlyosan nehezítették. Ennek ellenére több lelkes szervező, közöttük Dr. Kenézy Gyula debreceni kórházi főorvos és a református egyházi hatóságok fáradhatatlan buzgalma a többször megakadó építkezést újra indította, sőt az első világháború orosz és olasz hadifoglyai is segédkeztek, közöttük mérnöki minőségben Andrejevics Milán orosz építészmérnök. Kenézy már 1914-ben nyilvános rendes tanárrá neveztetett ki, 1910-ban elfoglalta a debreceni egyetem szülészeti és nőgyógyászati klinikájának igazgatóságát. 1918 — 19 tanév első felében ideiglenes jellegű csonka kar alakult ki, melynek során az élettani tanszékre Vészi Gyulát, a kórtani tanszékra Verzár Frigyest és a kórbonctanra Orsós Ferencet nevezték ki. Az 1918. október 23-án megnyílt orvosi kar csupán 4 tagból állott. Ennek ellenére 171 orvostanhallgatóval és 28 gyógyszerészhallgatóval rendkívüli tanfolyam indult meg. 1921-től kezdve pedig megkezdődött a rendszeres oktatás a debreceni orvosi fakultáson. A pénzügyi nehézségek ellenére folyt a klinikai és elméleti intézetek építése is, melyeket általában 1926 —27-ben befejeztek. 1921. október 7-én a debreceni orvosi karra még a következő profeszszorok nyertek kinevezést : Huzella Tivadar az anatómia, Bélák Sándor a gyógyszertan, Csiky Gyula a belgyógyászat, Benedek László az ideggyógyászat, Szontagh Félix a gyermekgyógyászat, Neuber Ede a bőrgyógyászat, Elischer Gyula a röntgenológia, Hüttl Tivadar a sebészet, Blaskovits László a szemészet (helyettesítő jelleggel), Göllner János a fizika, Dobi Géza az orvosi kémia tanszékeire. 1922. év elején megtörténtek az első doktoravatások is. A klinikai telep zárókövének letételére 1926. október 17-én került sor. A tanszékvezetők irányításával az oktató- és gyógyítómunka mellett a kutatómunka is megindult. 1932—33. tanévben az orvosi fakultásnak 9 nyilvános rendes, illetve rendkívüli tanszékvezető tanára volt: Orsós Ferenc, Neuber Ede, Benedek László, Hüttl Tivadar, W odetzky János, Bodnár János, Kreiker (Kettesi) Aladár, Fornet Béla, Bókai