Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 51-53. (Budapest, 1969)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK - Szodoray Lajos: Orvosképzés a vidéki magyar egyetemeken

tette a kolozsvári belgyógyászati iskola szemléletét. A többi klinikai igazgató; Mákara Lajos sebész, a kitűnő és úttörő munkásságot kifejtő Lechner Károly ideggyógyász is hasonló irányban működött. Lechner Károly (1850—1922) 1889-től .vezette ideggyógyászati tanszékét, és a reflexológia megalapítójának tekintik. A neurohisztológia területén nemzetközi hírnevet szerzett a kolozsvári fakultásnak az igen jeles Margó Tivadar tanítványa, Apáthy István professzor, aki mint biológus, a szövettant adta elő. A kolozsvári orvosi fakultás érdeme, hogy már a XIX. sz. végétől többségben európai hírű tudósokkal látta el a budapesti, kisebb mértékben pedig a későbbi három orvosi fakultást. így a magyar közegészségtan megalapítója, Fodor József is innen került Budapestre. Később Budai Kálmán kórboncnok és Kenyeres Balázs, a törvényszéki orvostan oktatója működtek hosszabb ideig a budapesti fakultáson, melynek dékánjaiként is dolgoztak. Előbb kolozsvári, majd marosvásárhelyi patológus professzor volt Haranghy László. Az első világháború idején Kolozsvárott tanult és a Dermatologiai Klinika tanársegédjeként működött Berde Károly. A világháború után, Szegeden, Pécsett a Dermato-Venerologia professzora, majd a negyvenes években a Kolozsvári Bőrklinika igazgatója volt, aztán az orvosi kar dékánjaként működött. Kolozsvárott kapott először tanszéket az idegkórtan Lechner Károly professzorságával. A bőr-nemigyógyászat magyarországi első tanszékvezető professzora Géber Ede volt (1840—1891). A magyar pharmakologia jelenkori nesztora és tudósa, Issekutz Béla professzor is Kolozsvárott kezdte meg tudományos munkásságát, ahonnan az első világháború után Szegedre került a gyógyszertani tanszék élére. 1937-ben Issekutz Béla professzort a budapesti tanszékre nevezték ki, amikor ifj. Jancsó Miklós vette át a szegedi gyógyszertani intézet vezetését, melyet haláláig, I960, április lö-ig vezetett. Számos hazai és nemzetközi kitüntetést, elismerést kapott, különösen a reticuloendotheí rendszerre, a histamin hatására, a gyulladás problematikájának kidolgozására vonatkozó munkáival. Ez a Kossuth-díjat már korány elnyert tudós a felszabadulás után a szegedi orvosi kar egyik legmarkánsabb képviselőjének tekinthető. Az első világháború idején került sor a pozsonyi és debreceni egyetemek, s ezek keretében az orvosi fakultások megszervezésére is. Az első világháború után az impériumváítozások lehetetlenné tették a pozsonyi és a kolozsvári egyetemek működését, így ezeknek az ország megmaradt területeire kellett vándorolniuk. Ez a körülmény, majd a második világháború eseményei indokolják azt, hogy a századunk második évtizedében alapított pozsonyi és az évszázados kolozsvári egyetemeket „vándorló egyetemeknek" nevezzük. A Kolozsvárról az anyaországba költözött orvoskutatók egy része a negyvenes években visszatért Kolozsvárra, ahol több neves kutatóval együtt 1945-ig nehézségekkel küzdő, de színvonalas orvosképző munkát végeztek. Az ekkor itt működő tanszéki igazgatók közül Hajnál István belgyógyász, Krompecher István anatómus, Putnoky Gyula mikrobiológus, Miskolczy Dezső neurológus nevét kell említeni, akik néhány kolozsvári munkaévük során érdemes munkát végeztek az orvosoktatás területén. 1945 után az oktatók egy része ismét távozni kényszerült, más része Marosvásárhelyre került, így Haranghy László kórboncnok, Krompecher István anatómus, Putnoky Gyula mikrobiológus, Obál Ferenc fizioló-