Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 51-53. (Budapest, 1969)
TANULMÁNYOK - Schultheisz Emil: A hazai orvosképzés története a nagyszombati orvosi kar felállításáig
A KÜLFÖLDI EGYETEMEK SZEREPE ÉS AZ ORVOSI MAGÁNISKOLÁK Míg a viszonylag független Erdélyben kibontakozhatott az orvosképzés csírája, addig a török megszállta Magyarországon még erről sem lehetett szó. Valamiféle felsőoktatás csupán a megmaradt királyi Magyarországon jöhetett volna számításba. Ez azonban elszegényedett, a külföld vonzása viszont nagy volt. így lett a 17 — 18. század magyar orvosképzésének színhelye a külföld. A 18, században a magyarok külföldön tanulása nem ment minden nehézség nélkül a központi kormányzat akadékoskodása miatt. Bécs nem látta szívesen a magyar ifjak külföldjárását. Igyekezett ezt meg is akadályozni. 1725-ben elrendelték, hogy csakis Bécsben kiállított útlevéllel szabad elhagyni az országot. A tanulmányi célból külföldre utazást a helytartótanács, majd a bécsi udvari kancellária engedélyéhez kötötték [58]. Miután ez gyakran nehézségbe ütközött, vagy nem ritkán egyáltalán nem jutottak útlevélhez, érthető, hogy a tanulni vágyók illegális utakon, nem egyszer álöltözetben, mint vándorló iparoslegények mentek külföldre, ahol a protestánsokat több mint 30 egyetem várta ösztöndíjakkal. A félelem oka a külföldi egyetemek felvilágosodott légköre volt. Az ösztöndíjak mellett egyéb financiális előnyök tették könnyebbé a magyar tanulók helyzetét egyes külföldi egyetemeken. így pl. Utrechtben a magyar (és kizárólag csak a magyar!) hallgatók beiratási díját épp úgy elengedték, mint a groningeni vagy baseli egyetemen, ahol az anyakönyvben nem egy magyar neve mellett a következő bejegyzés olvasható: „gratis inscriptus est, quia Hungarus" [59]. A külföldi tanulást segítették elő a protestáns főurak stipendiumai is. A hazai universitas teljes, tehát orvoskarral is kiegészített kialakulása előtt gyakran megtörtént, hogy az orvosjelölt stúdiumainak megkezdésére egyik vagy másik ismert, nagy kapacitású és jó elméleti felkészültségéről is híres orvos tanítványa lett. Ez esetben vagy valóban csak a tanulmányok megkezdéséről, a stúdiumokba való bevezetéséről volt szó, hogy az orvosjelölt ne teljesen készületlenül kezdje meg egyetemi tanulmányait, vagy pedig csaknem teljes elméleti és gyakorlati orvosi tanulmányokat végzett a tanítvány. Utóbbi esetben a külföldi tanulmányút ideje lényegesen megrövidült, hiszen ekkor a cél a tanulmányok kiegészítése, az ismeretek kibővítése s főként a diploma, a tudományos gradus megszerzése volt. Ez a tanulási forma egyébként külföldön sem volt szokatlan. Orvosi magániskolákkal már a 16. században találkozunk Magyarországon. Ilyen magániskolát tartott fenn a nagyhírű felvidéki orvosdoktor és református lelkész, Görgey Pál, akinek orvosi magániskolája 1670-ig működött az Ung megyei Kapós községben. Talán a legnevesebb ilyen jellegű iskola Fischer Dánielé. A nagy irodalmi munkásságáról híres és széles körű praxist folytató felvidéki orvos késmárki magániskoláját számos orvosjelölt látogatta. A mellette tanuló Gömöri Dávid már két év után megkapta a jénai orvosdoktori diplomát [60]. A 18. század másik híres magániskoláját Moller Károly Ottó tartotta fenn Besztercebányán. Ez a híressé vált Academia Molleriana többek között olyan, később nagy hírűvé vált orvosok tanulmányait indította el, mint Madai Dávid Sámuel, Perlitzi János Dániel stb. Tanítványai számára írta „Succincta
