Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 51-53. (Budapest, 1969)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK - R. Harkó Viola: A magyar orvosi szaknyelv kialakulása és a magyar nyelvű oktatás bevezetése a pesti orvosi karon

akadálya. Az orvosi kar királyi engedéllyel három évtizede oktatja magyarul az anatómiát, sebészetet, szülészetet, szemészetet és az állatorvostant, sőt az 1807/8. tanévben németül és szlovákul is! Ezzel szemben amikor a Helytartótanács az 1841. évi országgyűlésen elhangzott felszólalások hatása alatt átírt az orvosi kar tanulmányi igazgatóságához, hogy mely tárgyak, mikortól taníthatók magyar nyelven, az orvosi kar többségének az volt a véleménye, hogy ez nagy nehézségekbe ütközne: nincs minden orvosi szakmában magyar tudományos terminológia, és sok a nem magyar ajkú hallgató az orvostanhallgatók között. Az ellentét a két egymáshoz közeli adat között csak látszólagos, mivel különbséget kell tennünk az orvostanhallgatók és a sebész-, gyógyszerész- és bábajelöltek oktatása között. Utóbbiak oktatása váltakozva folyt latin, német, illetve magyar nyelven. Az orvostanhallgatók oktatása, mint említettem, 1800-ig általában latin nyelven folyt. Eleinte orvosavató értekezéseiket is latinul kellett írniuk; csak az 1820-as évektől tudunk magyar nyelvű disszertációk megjelenéséről; a Figyelmező 1838. évf.-a adatai szerint az az évben benyújtott értekezések közül (52 db) csak 12 volt magyar. Az 1840-es évek legfontosabb eseménye a magyar nyelvről és nemzetiségről szóló 1844: II. tc. megalkotása volt; bár a gyakorlat lassabban járt a törvényjogalkotásnál: az egyetem jogi, bölcsészeti és orvosi karán a tárgyak jelentékeny részét továbbra is latinul adták elő. Az orvoskaron lényegében csak az 1845/4(5. tanévben kezdték el a magyar nyelvű oktatást, bár az ügyvezetés nyelve már az előző évben magyar lett. Teljes diadalát aratja a magyar nyelv ügye az 1848. XIX. tc.-kel: nemzeti intézménnyé válik az egyetem, megszűnik — legalább is egyelőre — a bécsi befolyás, de hogy ez az örvendetes esemény az orvosi kar vonatkozásában is bekövetkezhetett, abban nagy szerepet játszottak azok a lelkes orvosok, tudósok, akik addigra megteremtették lényegében a magyar orvosi szaknyelvet. A NYELVÚJÍTÁS HATÁSA AZ ORVOSI SZAKNYELVRE Földi János debreceni orvos teremtette meg a magyar botanikai műnyelvet, 1793-ban kiadott magyar füvésztudományról írt munkájával. Diószegi Sámuel és Fazekas Mihály a Debreceni füvészkönyvben ( 1807) és az Orvosi Füvészkönyv ben (1812) felhasználták az ő műszavait. Nyelvérzéküket és józanságukat dicséri, hogy elsősorban nem szófaragással alkottak, hanem megkeresték a régi és a nép nyelvén élő szavakat, elnevezéseket, és azokat elevenítették fel. Az 1820-as években fellendül a magyar nyelvű természettudományi irodalom, és valóságos divattá válik a műszók gyártása. Kováts Mihály és Schuster János, Nyulas Ferenc, Zsoldos János nemcsak az orvosi, hanem a vegytan, ásványtan, gyógyszerészet nyelvének megmagyarosításán fáradoztak, számos új műszót alkotva. Tudományos nyelvünk kialakításában, illetve egységesítésében fontos szerepe volt a harmincas években közreadott kétnyelvű zsebszótárnak (II. k. németmagyar rész 1835; I. k. magyar—német rész 1838). Egy munkaközösség hozta létre, melynek Vörösmarty és Schedel (Toldy) szerkesztőkön kívül orvosi részről Bugát Pál is tagja volt. A szótár címszóanyaga magába foglalta a reformkor