Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 51-53. (Budapest, 1969)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK - Réti Endre: Orvosdoktori disszertációk (1769 — 1848)

szakad, kritikusan kívánom megvizsgálni ; harmadszor, végül : hogy a gondolkodást tapasztalattal segítem." Az értekezés a következő szakaszokra oszlik: Sectio prima: De pura et rudi Empiria qua errorum medicorum fonte; Sectio secunda: De dogmatismo, qua errorum medicorum fonte; Sectio Tertia: De falsa pricipii unias regulativi sumatione (pseudolepsia) etc.; végül Sectio Quarta: De temeraria et pertinaci seu arrogante et contumaci praesumtione,

... etc. Az értekezésre jellemző, hogy lényegében idealista alapon, de kritikai éllel foglalkozik az orvosi elméletekkel, bizonyos mértékig magával az idealista felfogással is. A bevezetésben pl. a kizárólag érzéki észleletekre támaszkodó empíriát bírálja, mert nincs elméleti alapja. A korai időkben ez ellen forduló gondolkodási kísérleteket azonban meddőnek látja, mert megfelelő logikai szabályok híján dogmatizmusba vezetnek. Mint írja, „ezután kifejlődik a Ratio, amely az elvont fogalmakból — amelyeket az Intellektus munkája teremt — nem tud princípiumokat alkotni ; az egyedi körülményektől függő, vagy mások által készített hipotéziseken nyugvó, avagy rosszul rendezett, vagy túlzott, paradox, vagy bármilyen más módon téves elveket valódiaknak fogad el, amit pseudolepsiának lehet nevezni,. . . vagy szívós vakmerőségben vétkezik . . ." E cikkben csak érintünk néhány kérdést, amelyekről az értekezés szól, így a dogmatizmusról tárgyalva a történelem folyamán hat Catastrophât említ — voltaképpen bizonyos fogalmak axiomaszerű elfogadását a különböző korokban (pl. a plátói iskolától az alexandriai iskoláig elfogadott elv volt, hogy az emberi szervezetben az egész természet képét keresték). Végigtekinti ezután a különböző iskolák (metodikusok, pneumatikusok stb.) tévedéseit. Végső konklúziójában részben a shellingi naturfilozófiában látja a helyes utat, azt az iskolát, mondja: „Schola Idealismi critici-nék is nevezhetjük, vagy Idealista Természetphilosophusok Iskolájának : mert egész fizikáját a szubjektív és objektív abszolút azonosságnak intellektuális megsejtéséből (intuitus) meríti." A továbbiakban azonban bizonyos mértékű önhittséggel vádolja ezt az iskolát is. Nem sokkal később így ír az idealistákról: „Ami azt illeti, hogy a jogi kérdése felvethető-e, vajon az idealista írók, akiket képzeletük elragadott és megcsalt így írnak, ... hogy ami a legnemesebb lehet az emberben, a felfedezésre, a vitára, az igaz, jó, szép megismerésére való törekvést. . . nemcsak rossz megítélés alá veti, de meggyengíti," Figyelemre méltó ebben a 150 éves disszertációban az a törekvés, hogy a filozófiai nézetek tisztázatlansága mellett (dynamikus, ideális, racionális Rácz szemléletében ugyanazt jelenti: a tudományos elméletet, az orvosi gondolkodást) benne mégis a valóság tükrözésére törekvő kiegyensúlyozottság jelentkezik. Ez kitűnik, amikor leszögezi, hogy az igazság három pecsétjének minden orvosi tanra rá kell kerülnie, vagyis a „dynamizmusnak, kemizmusnak, és empíriának, hogy — míg a ratiónak és az érzékeknek egyenlő jog jut — az orvosok minden tévedés forrásától megóvják magukat". Később a következő változatban közeledik a helyes természettudományos gondolkodáshoz: „Az involutio eredeti természeti erőinek sokféle antitézise úgy fogható fel, hogy a dynamikus kapcsolatnak minden mechanikai és kémiai viszonylatot kellően alá kell rendelni, de a kemizmus és mechanizmus sajátos ratióját semmiképpen nem szabad elhanyagolni."