Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 51-53. (Budapest, 1969)
KISEBB KÖZLEMÉNYEK - Réti Endre: Orvosdoktori disszertációk (1769 — 1848)
amelyben élünk, általában négyfélék, éspedig először: a tömegek (massa), vagyis azok a testi anyagok, amelyek önmagukban tehetetlenek és létezésük jelenségei a forma, a nehézkedés, és külső erő hatására mozognak. Másodszor : az anyag ( materia), azaz a testi anyagok, amelyek alkotórészeiket tekintve különböző vegyi rokonságban és aktivitásban nyilvánulnak meg. Harmadszor: erők (dy names), vagyis tiszta aktivitások, függetlenek az anyagok szubsztrátumától vegyi folyamat megnyilvánulása nélkül, jelenségeket képesek előidézni, energia keltése révén". A negyedik kategória a szerző szerint ,,az időleges élet formáié, így a cryptobiota vagy phanaerobiota testeké, amelyek a szerves feszültséget és ingadozást (oscillatio), a reális oldalt (térbeli anyagi átváltozások, biochemizmus, biomorphizmus) és az ideális oldalt (az időben lefolyás, tiszta aktivitás, biodynamizmus) tárják szellemünk elé." A disszertáció ezután arról beszél, hogy különböző szemlélettel vizsgálják élet és halál kérdését. Az iatromechanikusok a világot élettelen erők vonzásából és taszításából (amelyet a tömegrendszerekre gyakorolnak) vezetik le, az életet gépi mozgásnak látják, a halált teljes nyugalomnak. Az iatrokémikus minden testet, így az emberét is, fluidumokba merülten lát (éter, mágnesség), vagy vegyi laboratóriumnak képzeli, a halált pedig a princípiumokra való (azaz oxigén, hidrogén, szén, azót stb.) felbomlásként fogja fel. Ezért visz a betegágyhoz lúgot, semleges sókat, hogy a halált visszatartsa. Az iatrodynamikusok archidynamisokról, evolúciós és involúciós erőkről beszélnek, azaz pozitívokról és negatívokról, avagy taszítókról és vonzókról. Ezek szerint azután a halál az ingerelhetőség teljes kimerülése, vagy másként az involúciós erők felülkerekedése az evolúciós erőkkel szemben. Entresz szerint azt, hogy a tudományok ideális oldalának ezek az elhajlások mennyit ártanak, az orvostörténelem tanítja számunkra. Beszél a syncretistákról, akik a különböző oldalakat egyeztetni akarják, az elektikusokról, empirikusokról. De Entresz szerint a természetfilozófusok közül való orvosok voltak, akik a német fiziológiát, mint az élet elméletét, újabban kialakították, és a tudomány szintjére emelték; ők az egyetlenek, akiknek az életről és halálról helyes fogalmuk lehet. Kieser művére céloz itt, amely szerinte korszakalkotó. Egyébként univerzálisnak a kozmoorganizmust tekinti, amelynek egyes részei a relatív szervezetek. Az ingadozással és feszültséggel az ideális és a reális oldal között pusztán többé-kevésbé tökéletes ectypusoknak ad életet, amelyek az egyénítő tendenciából (besondernde Tendenz) a természet univerzáló tendenciája felé mennek át (allgemeinisierende Tendenz) a halál felé való haladásban. Az ideális oldal esetében zavart funkcióról van szó, a reális oldal betegsége esetében materiális átváltozások történnek, amelyeket a betegség teremt. Elég jellemző a tudományos közvéleményre, ahogyan Entresz a korabeli iatrokémikusokat, zookémikusokat bírálja, akik pontosan igyekeznek megállapítani, hogy milyen vegyi elemek, milyen arányban vannak a szervezetekben, és milyen változásokon mennek keresztül. Végül a iatrodynamikusok bírálata után így szól: „Hátra maradt még a legrégibb megfigyelők és a legújabb kor természetfilozófusainak biotikus elgondolása, mint Becherus, Krichnerus, Hauptmannius, Marcus Marci, Langius és más túlbuzgó emberek, akik részben szabadszemmel, részben mikroszkóp segítségével különböző állatkákat, férgecskéket ecetben, tejben, sörben, vízben, vérben és a betegek más nedveiben, karbunkulusokban, pestis búbokban,
